2012. július 12.

"Uram, taníts meg utadra."



"Uram, taníts meg utadra." 
(Zsoltárok 27:11)

Ahhoz, hogy megtanuljunk Isten útjain járni, nem akadémiai végzettségre van szükség, hanem készséges szívre. Az Úr útjai mindenki számára járhatóak, bárki megtanulhatja követni őket. Dávid kéréséből kiderül, hogy kész tanulni, ez pedig igen fontos, ha Krisztusnak szeretnénk engedelmeskedni. Ez tudniillik az ő útja, nem a mienk.
Nem mindig értjük meg és látjuk át, hova vezet, de ha ő az életünk Ura, akkor bíznunk kell benne. Ez személyes megtapasztalás. Mások is elmondhatják ezt nekünk, de tőlünk függ, hogy ismerjük-e ezt az utat, és mi magunk elindulunk-e rajta. Ez nem egy egyszeri lecke, hanem naponkénti együttjárás az Úrral. Követnünk kell őt, bármerre is vezet, ha az ő útján akarunk járni. "Uram, taníts meg utadra!"

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 11.

"Mert nem adatott az embernek az ég alatt más név."



"Mert nem adatott az embernek az ég alatt más név."
 (Apostolok  Csel. 4:12)

Az Atya elküldte Fiát, hogy legyen a világ Megváltója. Ha másban, vagy más valakiben keresed ezt , hasonlítasz Jézus példázatából ahhoz az emberhez, aki homokra építette a házát. Lehet , hogy minden jól néz ki, de nem rendelkezel biztos alappal.
Miközben sok név vonzza és hívogatja a bűnösöket, hogy bennük bízzanak, Jézus azt mondja, hogy Ő maga az ajtó, ami a mennybe vezet. Aki más úton próbál meg oda bejutni, az olyan, mint a tolvaj és rabló.
Nem csak annyit tudunk, hogy Jézus nevén kívül nincs más név, ami adatott; rendkívül fontos, hogy bizalmunkat belé vessük, ha üdvözölni akarunk. Isten úgy szerette e világot, hogy egyetlen Fiát adta érte. (János 3: 16) Nincs más mód az üdvösség elnyeréséhez. Ha akarod, hogy bűneid meg legyenek bocsátva, higgy benne és békülj ki Istennel !

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. július 10.

"A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt"




"A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt"
( Máté 27:51)

Ahogyan a Szentek Szentje elválasztó, tíz centiméter vastagságú kárpit a tetejétől az aljáig kettéhasadt, csoda volt. Ez volt Jézus halálát kísérő jelek egyike, és arra utalt, hogy az Istenhez vezető út megnyílt. Az évszázadok alatt felhalmozódott bűnökre engesztelést szerzett Jézus vére, s mindazok élhetnek ezzel bűnökre engeszteléssel, akik megtérnek és átlépik jelenlétének küszöbét.
Korábban csak a főpap léphetett be a Szentek Szentjébe, évente egyszer, egy feláldozott állat vérével. Most bátran beléphet bárki, akit Krisztus engesztelő vére tesz elfogadhatóvá. A kettéhasadt kárpit olyan utat nyitott, ami azóta soha nem zárult be.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 8.

"Elrejtőzött az ember és felesége az Úristen elől a kert fái között"



"Elrejtőzött az ember és felesége az Úristen elől a kert fái között" 
 (1. Mózes 3:8)

Engedetlenségük, ami folytán ettek a tiltott fa gyümölcséből, késztette Ádámot és Évát arra, hogy elrejtőzzenek Isten elől az Éden kertben. A fákat, amiket Isten gondozásukra bízott, megpróbálták arra használni, hogy eltakarja őket a minden látó szemei elől. Az életben sok olyan fa van, ami mögé az emberek megpróbálnak elrejtőzködni.
Mindegy, hogy a te életviteledre nézve  kifogásnak vagy ésszerű indítéknak nevezed, a lényeg ugyanaz, és az eredmény éppolyan veszélyes. Isten mégsem gúnyolja ki az ember ostobaságát, hanem megszólítja: "Hol vagy?" Amikor rájössz, hogy bűneidet nem rejtegetheted, és előjössz a tettetés mögül, segítségül hívod Istent, megtapasztalod és helyreállitását, hogy elfogadhasd áldásait. Isten elől nem rejtőzhetsz el ! Amennyiben hozzá jössz, megtapasztalod az ő áldásait.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

"Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok."



"Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok."
 ( Máté 25:13)

Jézus nem azt kéri, hogy tűkön ülve éljünk, hanem azt, hogy legyünk készen. Bár sem a napot, sem az órát nem tudjuk, ez nem jelenti azt, hogy szükségszerűen meglepetésként kell érjen minket az elragadtatás. Végül is, Jézus kihangsúlyozza a Máté 24-ben, hogy mi fog eljövetele előtt bekövetkezni a világban, a gyülekezetben, a Közel-Keleten ás a mennyben. Figyelnünk kell ezekre a jelekre !
A vigyázás egyrészt magatartás, másrészt tevékenység. A szívünkről és a szemünkről szól. Lazán kell kötődnünk a földi dolgokhoz, de annál szilárdabban a Krisztusban nyert életünkhöz. Vigyázni annyit is tesz, mint figyelmeztetni másokat. Szánjuk hát arra hátralevő időnket, hogy elkészüljünk, és másokat is elősegítsük ebben.

Forrás.
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2012. július 7.

"Van erőm a szabadításhoz"



"Van erőm a szabadításhoz" 
(Ézsaiás 63:1)

Látomásában Ézsaiás próféta lát valakit jönni vérvörös és pompás ruhába öltözve, erőteljes léptekkel. Ez nem más, mint a mi Üdvözítőnk, Jézus, akinek vére kifolyt, amikor a kereszten bűneinkért szenvedett. A próféta megkérdezte, hogy miért vörös a ruhája, mint azoknak, akik a borsajtóban taposnak. A válasz az volt, hogy ő egyedül taposta a borsajtót.
Ez egy valóságos képe a mi csodálatos Szabadítónknak. Senki más nem hordozhatta a mi vétkeinket. Senki más nem osztozhatott volna vele abban, amit ő tett. Tanítványai elhagyták, az Atya is elfordult tőle, de ennek a tettének az a következménye, hogy megszabadítja mindazokat, akik hisznek benne.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

"Mert én új eget és új földet teremtek."



"Mert én új eget és új földet teremtek." 
(Ézsaiás 65:17)

Naponta hallunk a hírekben a klímaváltozásról. Egyesek legyintenek rá, mások eltúlozzák, sokan pedig bizonytalanok a témában. A Biblia világossá teszi, hogy világ nyög, romlásnak indult és megújításra vár. Ez a régi világ nem állhat fenn örökké, és Isten már Ézsaiás ideje óta megígérte, hogy egy új világot akar. Ez egy olyan ígéret, ami reménységgel tölt el. Jövőbe mutató  ígéret ez.  Ígéret, amely arra ösztönöz, hogy felelősséggel éljünk és készen álljunk Krisztussal együtt uralkodni és az új teremtés részeként élni.
A jelenlegi világ nem az otthonunk, de felelősségünk, hogy életvitelünkkel tiszteljük az Urat, aki egy napon mindent újjá tesz.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén 
ITM Kiadó.