„Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon."

„Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. (…) Kiki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon. (…) Kiki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.” 

(1. Kor. 7,17a.20.24)

„Nem találom a helyem..” – szoktuk mondani. De vajon miért nem találjuk?

Az ige szerint Isten elhívott mindannyiunkat az Úr Jézus Krisztusban, de elhívott egy adott feladatra. Ezt a feladatot pedig látnunk kell. Pál apostol arról beszél, hogy az élet minden helyzetében megtalálhatjuk helyünket, hiszen Isten éppen ott akar megáldani, ahol vagy. Abban az élethelyzetben kell gyümölcsöket teremni, amelyben éppen vagyunk. Talán nem kellemesek ezek az élethelyzetek, talán éppen nyomasztóak, de ezekben is lehet Isten szerint járni.

„Ki van jelölve a helyed.” Csak sajnos mi sokszor ezt nem vesszük észre, vagy csak nem akarjuk észrevenni. És ezért van az, hogy nem találjuk helyünket. Van, akit az Úr Isten lelkipásztornak hívott el. Van, akit presbiternek, van, aki szerető édesanyának, vagy felelős családapának. Vannak féltő nagyszülők, és játékos unokák. Mindannyiunknak meg van saját személyre szabott helyünk és szerepünk ebben a világban. Nem szabad megfutamodni. Ott kell megállni a helyünket, ahová az Isten rendelt.

„A szomszéd fűje mindig zöldebb.” Az a baj, hogy amíg csak a másét nézzük, nem leszünk megelégedve a magunkéval. Amíg mások élete után sóvárgunk, sosem lesz elég jó a magunké. Nem találjuk a helyünk, mert nem felel meg elvárásainknak. Pál apostol olyan élethelyzeteket említ, amelyben voltak akkor a korinthusiak. De a mi saját élethelyzetünk? Meg vagyunk vele elégedve?

Adjon az Isten megelégedett életet, hogy meglássuk helyünket ebben a világban, szerepünket az életben, személyre szabott feladatunkat. Ne futamodjunk meg előle, hanem örömmel és megelégedéssel vállaljuk, mert Isten adta. Csak így teljesül a káté mondata: „(…) hogy így mindenki az ő tisztét és hivatását oly örömmel és készséggel töltse be, mint az angyalok a mennyben.”

Kürti Tamás, Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes

Forrás: refszatmar.eu

"De ha nem hisztek ..."

"De ha nem hisztek, nem maradtok meg ..."

( Ézsaiás 7. )

Az Úrban bízni kiváltság, ugyanakkor az egyetlen lehetőség, hogy az ember „megmaradjon”, talpon maradjon ebben a világban, és megtartasson e világon túl is. Aki emberekben bízik, az menthetetlenül csalódni fog (Zsoltárok 118,9; Mikeás 5,6). Aki azonban a hit merész, de kegyelemből fakadó döntésében az Úrra hagyatkozik, annak küld az Úr emberi eszközöket, akiken keresztül megmutatja segítő, megváltó hatalmát. Isten ugyanis mindig emberi eszközökön keresztül segít rajtunk ebben a világban, és soha nem valami elméleti, megfoghatatlan módon. Az Ő szabadítása nemcsak az üdvösségben tetten érhető, hanem ebben e világban is egészen konkrét.* Erre figyelmezteti az Ige Júda királyát, és bennünket is. A teljes szabadítás azonban abban a Fiúban adatott nekünk, akiről Ézsaiás hírt ad (10-17), akiről az egész Szentírás szól, és akinek születéséről az evangélium is így ad üzenetet (Máté 1,23). Ebben a „gyermekben” Isten egyszer és mindenkorra megmutatta, hogy velünk van. A gyermek neve ugyanis „Immánuél”, ami azt jelenti, „Velünk az Isten”!

Forrás:
Ige mellett

"... állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát."

"Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát..."

(Zsid.12 : 1)

"Mi a cél?

A Biblia arra tanít minket, hogy ez a bizonyos cél egy élő személy, maga Jézus Krisztus. A keresztyén ember Krisztust akarja egyre jobban megismerni, mert tudja, hogy a vele való közösségben kapja vissza mindazt, amit elveszítettünk, amikor Isten ellen fellázadtunk. A Krisztussal való közösség adja vissza azt, amit Baranyi Ferenc így fogalmazott: "Mi életté tenné a létet."

Mert Jézus nélkül maradt nekünk a puszta lét. Sokszor mi magunk is keserű legyintés kíséretében azt mondjuk: nem élet ez. Nem vesszük komolyan, hogy milyen igazat mondunk. Ugyan így nem veszik komolyan sokan azt, hogy amit Jézus mond, az is igaz: "Én vagyok az élet..." Aki vele kapcsolatba kerül, az kap vissza mindent, ami nélkül szűkölködünk. Azt a biztonságot, azt a bőséget, azt a békességet, azt a boldogságot, amire Isten az embert teremtette. Értelmes élete annak lesz, aki Jézussal közösségre jut. Az értelmes ember pedig értelmes életet szeretne élni."

(Cseri Kálmán:  KITARTÁSSAL FUSSUK MEG... )

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére!”

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére!”

 (Zsid.12 : 2)

Amikor a tanítványok a megdicsőülés hegyén voltak, csodálatos látomásban volt részük, azután az eltűnt előlük, és nem láttak mást, csak Jézust egyedül... (Máté 17,1-8)

Az Úr „futópályája” az engedelmesség, a szenvedések és a győzelmek útja volt. Elindult a mennyből Betlehemig, onnan a Gecsemáné kertig, onnan a Golgotára, és feltámadása után a dicsőségbe. Most ott van az Atyánál, hogy közbenjárjon értünk, az övéiért, akiknek elkészítette a helyet, és akikért el fog jönni.

Most még itt vagyunk, hogy fussuk a pályánkat, az évet, az éveket… A kérdés az, hogyan futunk ezen a versenypályán.

Látjuk a célt? És a győzelem? Az is lehetséges, de csak egyedül Ővele, Őbenne, Őáltala, mert…: „Meg van írva!”

Forrás

Vetés és Aratás

„…szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”

„…szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”

 (Róm. 12,1)

A pályán futni és győzni nem könnyű. Ez együtt jár sok gyakorlással, önuralommal, egy önmegtartóztató élettel. Ezt csak teljes odaadással lehet: 

„…szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”

 (Róm 12,1).

Mindenkinek a saját pályáját kell futnia, és nem mindegy, hogy hogyan teszi. Egyszer egy versenyző kijelentette az edzőjének, hogyha eszik, iszik, szórakozik, attól még tud küzdeni a pályán.

Az edző erre így válaszolt: „Igen, de győzni nem fogsz!”

„… Úgy fussatok, hogy elnyerjétek (a koszorút)!” 

(1 Kor 9,24)

Forrás

Vetés és Aratás

"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…" 4.

"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…
legyőzi a világot, és az a győzelem, 
ami legyőzte a világot, az a mi hitünk! "
(1. János  5.1.4)

Mit olvasunk itt János levelében? Így ír János: „Az a győzelem, ami legyőzte a világot, az a mi hitünk!” Bátor és merész mondat! - mondhatnánk most. A mi hitünk – mondja János. 

 Ezzel megkülönböztet bennünket mindazoktól, akik másban hisznek. A mi hitünk arra a Jézusra irányul, aki győzött a Golgotai kereszten. Abban a Jézusban hiszünk, akiben már győztesnek mond bennünket az Atya. Múlt időben mondja, hogy legyőzte a hitünk a világot, mert Jézusban már mienk a teljes győzelem. 

Minden reggel úgy kelhetünk fel, hogy nem vesztesek, lúzerek vagyunk, hanem már győztesek. Ilyen a mi hitünk. Nem egy légvárat építünk, hanem kősziklára alapozunk. Jézus tanította így tanítványait, amikor intette őket, hogy ne fövenyre építsék életüket, ne hiábavaló dolgokra, hanem arra a bizonyos és erőteljes üzenetre, amit Isten hirdet és ajánl ebben a világban, az evangélium által. Jogos kérdése a Szentírásnak az az Ige hogy „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Lukács 18:8).  

 Mármint Krisztusba vetett, benne gyökerező hitet. Ezért soha se bizonytalan dolgokra adjuk oda hitünket, hanem vessük továbbra is abba az Istenbe, akiben soha nem lehet csalódnunk! Bízzuk rá magunkat egészen.  

(Berencsi Balázs)

2011.

"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…" 3.

"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…

legyőzi a világot, és az a győzelem, 

ami legyőzte a világot, az a mi hitünk!"

(1. János  5.1.4)

Hit nélkül nem lehet élni! – valljuk mi emberek. Mert hinni kell abban, amibe belefogunk, hinni, hogy megvalósulhat mindaz, amit elterveztünk. Hinni, hogy valami jobb vár ránk, még ha a tegnap és a ma egyelőre nem ezt mutatja. Egyfelől hiszünk, másfelől viszont nagyon sokrétűen tudunk hozzáállni a hit kérdéséhez. Már gyermekkorban így szól egyik gyermek a másikhoz: „Hiszi a piszi!” – mert nem fogadunk el ám bármit csak úgy. Később ilyeneket is mond az ember: „Hiszem, ha látom!” Azaz, adják elém a bizonyítékokat, akkor beszélhetünk a dologról! Később nagy bölcsen taglaljuk egy-egy beszélgetésben, hogy „mindenki hisz valamiben” vagy „valamiben hinni kell”.

A győztes hit azonban nem más, mint a Krisztusba vetett hit. Minden más vereséghez vezet. Ne csapd be önmagad, Jézusban higgy, mert csak akkor leszel a győztes oldalán!  

(Berencsi Balázs)

2011.