2015. szeptember 4.

"Nem pénzen váltalak meg."



"Nem pénzen váltalak meg."
(Ézsaiás 52: 3)

A próféta összehasonlítja azt, hogy Izrael eladta magát a semmiért, és most pénz nélkül váltatik meg.
A pénznek, ami olyan fontos szerepet játszik az életben, nincs része a lélek megváltásában.
Megváltásunk ára Krisztus vére, és ennek árát nem lehet felbecsülni. Ez Isten Fia önkéntes szeretet-ajándéka, aki elhagyta a menny dicsőségét, hogy lejöjjön közénk, aztán meghalt úgy, hogy magára vette azok bűneit, akiknek megváltásáért jött.
Nem pénzen, de költséggel igen. Olyan ár lett kifizetve, amit semmilyen világi számítógép nem tud felbecsülni - az ő kegyelméből ingyen megváltva. Isten úgy gondolta, hogy a jutalom megéri a díjat, ahogyan az Úr sok lelket bevezetett a dicsőségbe.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. szeptember 2.

"Jézus rátekintett, megkedvelte őt."



"Jézus rátekintett, megkedvelte őt."
 (Márk 10:21)


Az egyik legnagyobb felismerésünk az, amikor tudatosul bennünk: Isten személyesen és egyénileg szeret minket. Ez a igevers Jézus szeretetével kapcsolatos, amely egy fiatal ember felé irányult, akinek mindene megvolt, kivéve azt a békességét, hogy tudja lelkének végső jó sorsát. Ez az ember azt gondolta, hogy Jézus megadja neki a választ, és Ő meg is adta. De az ár nagyobb volt annál, amit hajlandó volt fizetni. Jézus Úrrá tételét jelentette, és önmaga mások szolgálatára való odaszánását - éppen azt, amit Jézus tett, és amit azóta minden tanítványnak tennie kell.
A nagyszerű dolog az, hogy Jézus rátekintett, és megkedvelte őt. Ő minden bizonnyal látta, mivé válhat és mire képes. Csak remélhetjük, hogy ez a fiatal ember megtért, és követte Krisztust. Nem tudjuk. Az esete azért van feljegyezve, hogy tanulság legyen nekünk.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. szeptember 1.

"Eben-Háézer"



"Eben-Háézer"
(1. Sámuel 7:12)

Ezt írta fel Sámuel arra a kőre, amelyet Micpá és Sén között annak a győzelemnek az emlékeként állított fel, amelyet Isten adott népének. A fordítása: "Az Úr segített el bennünket egészen ideáig", és bárhol lennél életed útján, felállíthatod még ma a saját Eben-Háézeredet. Isten gondoskodik népéről, ő országutat épít ott, ahol úgy tűnik, hogy pusztaság van.
Mondd el másoknak, amit Isten tett érted. Ha szereted és szolgálod az Urat, bizonyságtételednek nagyobb súlyt ad.
Több jeget olvaszt, és mennyire szükséged van ennek a világnak arra a melegre, amely az Istenbe vetett hitből ered, hogy elolvassza a ridegség és közöny jegét, amely befagyasztotta oly sokak szívét.
Emelj emlékkövet, jelöld meg "Eben-Háézer"-rel, és tartsd gondozottan, hogy bárki számára látható legyen.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. augusztus 25.

" ... feltekintett az égre, megáldotta .... "



"Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral." 
(Máté 14,19-20)

Jézus felülmúlja számításainkat

Hajlamosak vagyunk arra, hogy életünkben a hiányokra figyeljünk, arra, ami nincs. Hiszen gyakran szembesülünk hiánnyal, testi-lelki értelemben egyaránt. Amikor kevésnek érezzük erőnket, időnket, tehetségünket, anyagi hátterünket, kevésnek érezzük azt, ami rendelkezésünkre áll feladatunk elvégzéséhez. A tanítványok is így érezhettek, súlyos hiánnyal küzdöttek, hiszen mindössze öt kenyér és két hal volt náluk ötezer ember számára. A helyzet kilátástalannak tűnt, Jézus azonban kezébe vette a rendelkezésre álló keveset, megáldotta, és mindenki jóllakott.
A tanítványokhoz hasonlóan gyakran mi is kétségbeesve állapítjuk meg, hogy alig van valamink. Sokszor kilátástalan a helyzet. Csak a számokra tudunk gondolni, és nem számolunk Jézussal. Pedig minden Jézushoz vitt, kezébe letett csekélység, mint egy vallomás a hiányról, a csodák lehetőségét nyitja meg. Gyakran azt érezzük, hogy kevés, amit tehetünk, kevés, amit adhatunk, kevesek vagyunk. Azonban ha azt a keveset, amit tudunk adni, hajlandók vagyunk az Úr rendelkezésére bocsátani, azt ő bőséggel megáldja. Bár lehetőségeink nem nagyok a szükséghez képest, de ha az Úrnak adjuk, amink van, akkor megáldja, és bőségesen elég lesz. Ő megáldja a keveset, és másoknak is jut belőle. Ez jusson eszünkbe, amikor reménytelen helyzetek, szituációk vannak életünkben, amikor úgy érezzük, hogy kár is gondolkodni a megoldáson. Hiszen nincs semmink, amit ne tőle kaptunk volna. Legyünk hálásak a kevésért, ne feledkezzünk meg Isten jótéteményeiről, becsüljük meg az ő áldását. Ne csak a hiányainkat, nyomorúságainkat lássuk meg, hanem Jézust és az ő hatalmát is!

Forrás
Lelki útravaló a mai napra

2015. augusztus 18.

"Megítélhessétek, mi az Isten akarata ..."



"Megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó,
 ami neki tetsző és tökéletes." 
(Rómabeliek 12:2)

Mindazok, akik megtérnek, és az Úrhoz fordulnak megváltásért, felismerik, hogy Istennek akarata és célja van életükkel. Fel kell fedezniük, mit akar Isten, hogy tegyenek, és el kell indulniuk ennek nyomán.
Pál imádsága az olvasói számára ebben az igeversben arról ad leírást, hogy mi Isten akarata a lehető legjobb életre nézve, amit bárki is elvárhat - jó, tökéletes és neki tetsző.
Nincs szükség további céltalan bolyongásra és találgatásra.
Isten áldása azért adatik, hogy éljenek vele. "Itt hagyva azért, hogy érte éljek" lehetne a mottója Jézus minden tanítványának.
Isten akarata nem csupán egy elméleti igazság: tedd magadévá, hogy bebizonyíthasd azt még ma.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. augusztus 1.

"Nagy lesz ő."



"Nagy lesz ő."
(Lukács 1:32)

Ez csupán egy abból a számos ígéretből, amelyet Mária kapott Jézusról. Az ő szolgálata mind a tanításban, mind a csodáiban, a valaha látott legnagyobb volt. tanítása zavarba hozta kora bölcs embereit, és azóta minden nemzedék tudósai tárgyalják és vizsgálják azt. 
Jézus, Isten hatalmas Fia és a világ Megváltója, lehajolt, hogy megszülethessen Betlehemben.
Költők írtak róla, zeneszerzők és énekesek éneklik dicséretét. Szerte az ismert világon férfiak és nők, fiúk és lányok minden nemzedékből bűneiket megvallva segítségül hívták őt, és üdvözültek.
Mindezek között a legnagyobb talán az ő nagy megváltása, amelyet a tanítványai hirdetnek, és amelyet tömegek hittel fogadnak el mindenhol.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

A kép forrása

2015. július 16.

"Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége!..."


 
"Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! 
 Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai!"
 (Róm 11,33)

Isten az Úr mindenek felett!
 
Az őszinte rácsodálkozás és hálaadás hangja ez. Amikor az ember szinte nem is tudja szavakba önteni mindazt az örömöt, békességet és a biztos oltalom érzetét, amit Istenben megél, amit megtapasztal, ami utat és biztos jövőt ad számára. Noha még nem tudom, hogy miként és hogyan oldódnak meg a problémák, sokszorozódnak meg az örömök az ő kezében, de biztos hitem és bizalmam van afelől, hogy fontos vagyok számára, hogy az Úr hordoz engem!
Jó dolog így élni az Istennel. Így számolni az ő jelenlétével, így venni át az ő kezéből mind az ajándékait, mind a próbákat. Hisz valódi életet élni csak vele lehet! Fél szívvel, fél akarattal, egy megosztott élettel is eltengődhet az ember, de nem érdemes, úgymond nem "kifizetődő". Hisz ő már minket teljes egészében kiváltott, megváltott ennek a világnak a nyomorúságából; akkor mi miért csak a felét akarjuk mindannak, amit ő szabadításként kínál számunkra?
Éljünk inkább vele! A vele való biztos élet felkínált csodájával! Feltétel nélküli teljes ráhagyatkozással! Hisz csak általa, vele tudjuk elhordozni a szolgálatunk, a munkánk, a családunk, az életünk felelősségét! Csak így tudjuk teljességében megélni a tőle való örömöket is!
Testvér! A mindenható Isten valóban Úr mindenek felett. Ura lehet a jövődnek is, hisz ő mindenek felett való!
Noha Isten az értelmünkkel meg nem érthető, a logikánkkal ki nem számolható, de mégis, mindezek ellenére valóságosan élő és mindannyiunkat szerető hatalmas Úr! Isten, aki még a legfontosabbat, a saját Fiát is képes volt odaadni értünk! Értünk, érted, a te életedért!

Forrás
Lelki útravaló a mai napra