2020. április 6.

"Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással ..."


"Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk."
 (2.Tim 1,9)

A megváltás Isten ajándéka Krisztusban


Timóteus, akinek a levél szólt, ebben az időben Efezusban vagy környékén lehetett, Pál pedig fogságban volt. Már nem reménykedett a szabadulásban, mint a Filippi levél írásakor, hanem várta a mártírhalált. Az volt a kívánsága, hogy kedves tanítványát, Timóteust még egyszer láthassa, ezért kérte, hogy jöjjön el hozzá hamarosan. A levél célja, hogy Pál bátorságot adjon Timóteusnak, aki megfáradt a szolgálatban, és akit az előre látható szenvedések is félelemmel töltöttek el. Ezért fontos, hogy Isten szabadító munkáját Timóteus is megértse, mert ha Isten elhív bennünket az ő szolgálatára, akkor mindig ad annyi erőt ahhoz, hogy feladatunkat el tudjuk végezni az ő akarata szerint.
A "szent hívás" az Úrtól jön, nem az igazság cselekedeteiből. Ez az, amit meg kell értenünk, ha komolyan akarjuk venni a Krisztushoz tartozásunkat. Pál ezt akarta Timóteussal is megértetni. Pál Isten kegyelmi kiválasztásának az eredményeiről beszél. Jézus legnagyobb cselekedete, hogy eltörölte és megsemmisítette az örök halált. Pál a kereszt prédikátoraként húsvét felől nézi Jézust, és a keresztet is így hirdeti, mert Jézus az élet fejedelme, akiben van az élet. Ő az élet világossága. Az élet és a világosság összetartozik. Pál Krisztusról tesz bizonyságot ebben az igeszakaszban. Ez a bizonyságtétel a tetteinken, cselekedeteinken keresztül is meg kell hogy mutatkozzék.
Arra kell törekednünk keresztyén emberként, hogy a nehézségek ellenére is ragaszkodjunk Krisztustól kapott elhívásunkhoz. A hétköznapi gondok közepette ugyanis mindig voltak, vannak és lesznek olyan nehézségek, amelyekkel meg kell küzdenünk. Ebben a küzdelemben segít bennünket a Jézus Krisztusban való hitünk. Kísértések között élünk, ezért van szükségünk arra a Krisztusra, aki mint a világ Világossága megvilágítja számunkra is azt az utat, amelyen járnunk szükséges.

Forrás

2020. április 2.

"Ráháb, a parázna nő."



"Ráháb, a parázna nő."
(Zsid. 11:31, Jakab 2 : 25)

Miért nevezi következetesen így Ráhábot a Biblia, hiszen elhagyta ezt az életmódot miután Isten megkímélte őt és a családját Jerikó falainak lerombolásakor ? Először is, ezáltal rámutat az ige a megváltás csodájára. Ráháb visszatekinthetett arra a mélységesen romlott életér, amelyből az Úr őt megszabadította. Ez a jelző, amely nevéhez kapcsolódott, mindenkit emlékeztet az Úr átformáló erejére.Ő hercegnővé emelte a paráznát. Rávilágít arra is ez a kifejezés, hogy mivé tehet valakit a hit. Ráhábnak külön helye van a Zsidókhoz írt levél hithősei közt. Hittel elfogadta az áldást, amelyről korábban még csak álmodni sem mert, és bekerült a királyi család vérvonalába. Végül ez a szófordulat Isten átölelő kegyelmének bizonyítéka. Senki sem lehet olyan mélyen a bűnben, hogy az Úr ne tudná őt megmenteni.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2020. március 25.

"Minden vigasztalás Istene".



"Minden vigasztalás Istene".
(".Kor.1:3)

Vigasztaló az a tudat, hogy Isten mindent gyermekei javára munkál, és hogy különös érdeklődést tanúsít ügyeik legkisebb részletei iránt is.
Jó ismeri az őt szeretőknek tett ígéreteit, ezek közül az egyik az, hogy az Úr soha nem hagyja el az övéit és nem marad el tőlük.(Zsid. 13:5) Egy másik ígéret szerint egyetlen ellenünk irányuló fegyver sem ér célba, egy következő pedig arról biztosít, hogy az Úr a mi menedékünk, így semmi okunk a félelemre.
Megnyugtató tudat, hogy jó Pásztor botja és vesszője megvédi és megmenti a legtöbbet eltévelygő bárányokat is - a vessző megvéd a betolakodóktól, a bot pedig vezet és kiment a bajból. A legnagyobb vigasztalás azonban a Szentlélek munkája, aki belső békességet és bizonyosságot ad.

Forrás:
Igazgyöngyök - a hit ösvényén
ITM Kiadó

2020. március 21.

"Mert nem fogyott el irgalma"



"Mert nem fogyott el irgalma" 
(Jeremiás siralmai 3:22)

Sötét időszak volt ez Izrael történelmében. Lázadásukkal és engedetlenségükkel ismét felingerelték az Urat, ennek eredményeként az ellenség lerombolta Jeruzsálemet, a templomot megszentségtelenítette és a népet fogságba hurcolta. Csak egy kis maradék maradt a lerombolt városban. Mégis , ebben a kétségbeejtő helyzetben is az író az Úrra, az ő nagy szeretetére irányítja a figyelmet, miközben ezt a kijelentést teszi.
Évekkel később az Úr visszahozta népét saját földjükre. Az evangéliumokban azt olvassuk Jézusról, hogy megszánta az embereket, meggyógyította a betegeket és segített a rászorulókon. Ő ma is ezt teszi. Irgalmának következményeként ma is mindazok, akik hozzá fordulnak bűnbánattal és hittel, megismerhetik a bűnbocsánatot és megigazulást.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2020. március 18.

"Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!"



"Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" 
(Máté 14:27)

Néhány pillanattal korábban, az éjszaka sötétjében a vihar közepette a tanítványok megijedtek valamitől, amiről úgy gondolták, hogy egy szellem. Meglepő, hogy a körülmények milyen hatással tudnak lenni a gondolkozásunkra! Amikor a dolgok rosszul mennek, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Isten elfeledkezett rólunk. De figyeljük csak meg, mit kiáltott Jézus a tanítványainak!
Jézus lát bennünket a szükség idején, ahogyan látta a hajóban a tanítványokat is, amint küzdöttek a viharral. Ő nem a parton állva figyeli, hogyan küzdünk. Odajön, ahol mi vagyunk, oda áll mellénk. Tehát bízzál; ne félj; ismerd fel az Ő hangját és hívd be a csónakodba! Ő gondoskodni fog, hogy átjuss a túlsó partra, abban biztos lehetsz!

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

2020. március 2.

"Mert jobb volt volna"



"Mert jobb volt volna" 
(2. Mózes 14:12 - Károli ford.)

Milyen gyakran szoktuk ezt mondani? Pedig soha nem kellene ezt mondanunk, miután ráléptünk a keskeny útra! Amint a sivatagi életben elkezdődött a nélkülözés, az izráeliták azt mondták, hogy jobb lett volna Egyiptomban maradni.
Ilyen esetben, jó az, ha nem lehet visszamenni és újra kezdeni. És ha ez arra az útra vonatkozik, amelyiken az Úr vezet téged, a megoldás az, ha megszűnsz panaszkodni, elkezded keresni az Úr orcáját és bízol benne.
Életed hátralevő ideje most kezdődik. Isten képes és kész foglalkozni a múltaddal, ha megkéred őt rá. Néha a legkellemetlenebb eseményekről derül ki, hogy hasznosak lesznek Isten szolgálatában.
Ha mások azt is mondják, hogy "jobb lett volna", te inkább mondd azt: "jobb lesz így, mivel a jövő csak az Úrral van biztonságban."

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2020. március 1.

"Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr."



"Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr."
 (Zsoltárok könyve 34:20)


Ismét vége egy hétnek. A percek, órák könyörtelenül rohannak egymás után a messzi múltba. Visszavonhatatlanul tűnnek el a napok, és ma reggel feleszmélsz, hogy ismét vasárnap van, és egy újabb hetet leéltél a neked kiszabott időből. Küzdöttél megállás nélkül álmaidért, az életedért, az előtted lebegő célokért, és térdig gázoltál a próbák mocsarában. Kedves voltál, és csak átkot kaptál viszonzásul; a végsőkig becsületes maradtál, és végül te buktad a legnagyobbat; segítettél annak, akinek szüksége volt rá, de a te égbe nyúló kezedet mindenki elkerülte. Mentetted a menthetőt, hálából te lettél nincstelen. Néha, ha visszanézel, elborzadsz, mennyi mindenen mentél már keresztül, de még mindig játékban vagy, mert Valaki megtartott. Jönnek még bajok ezután is, még nincs vége a pályádnak, de egy biztos, Isten ott megy melletted. Megőriz a bajok közepén, és szabadulást ad neked. Megcsúszhat a lábad, elveszítheted az egyensúlyod, de Ő erősen fog a kezeivel, és nem engedi, hogy a mélybe zuhanj. Vidd magaddal ezt az igét, kérlek! Ha majd a főnök ok nélkül kiáltozik veled gondolj erre! Ha valami rossz dolog ér otthon vagy a családban, jusson eszedbe! Sok baj érhet még, de veled van az Isten!


NEM VAGY EGYEDÜL !