2013. június 28.

"... állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát."



"Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát..."
(Zsid.12 : 1)

"Mi a cél?

A Biblia arra tanít minket, hogy ez a bizonyos cél egy élő személy, maga Jézus Krisztus. A keresztyén ember Krisztust akarja egyre jobban megismerni, mert tudja, hogy a vele való közösségben kapja vissza mindazt, amit elveszítettünk, amikor Isten ellen fellázadtunk. A Krisztussal való közösség adja vissza azt, amit Baranyi Ferenc így fogalmazott: "Mi életté tenné a létet."
Mert Jézus nélkül maradt nekünk a puszta lét. Sokszor mi magunk is keserű legyintés kíséretében azt mondjuk: nem élet ez. Nem vesszük komolyan, hogy milyen igazat mondunk. Ugyan így nem veszik komolyan sokan azt, hogy amit Jézus mond, az is igaz: "Én vagyok az élet..." Aki vele kapcsolatba kerül, az kap vissza mindent, ami nélkül szűkölködünk. Azt a biztonságot, azt a bőséget, azt a békességet, azt a boldogságot, amire Isten az embert teremtette. Értelmes élete annak lesz, aki Jézussal közösségre jut. Az értelmes ember pedig értelmes életet szeretne élni."


2013. június 27.

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére!”



„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére!”
 (Zsid.12 : 2)

Amikor a tanítványok a megdicsőülés hegyén voltak, csodálatos látomásban volt részük, azután az eltűnt előlük, és nem láttak mást, csak Jézust egyedül... (Máté 17,1-8)
Az Úr „futópályája” az engedelmesség, a szenvedések és a győzelmek útja volt. Elindult a mennyből Betlehemig, onnan a Gecsemáné kertig, onnan a Golgotára, és feltámadása után a dicsőségbe. Most ott van az Atyánál, hogy közbenjárjon értünk, az övéiért, akiknek elkészítette a helyet, és akikért el fog jönni.
Most még itt vagyunk, hogy fussuk a pályánkat, az évet, az éveket… A kérdés az, hogyan futunk ezen a versenypályán.
Látjuk a célt? És a győzelem? Az is lehetséges, de csak egyedül Ővele, Őbenne, Őáltala, mert…: „Meg van írva!”

Forrás
Vetés és Aratás

2013. június 23.

„…szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”



„…szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”
 (Róm. 12,1)

A pályán futni és győzni nem könnyű. Ez együtt jár sok gyakorlással, önuralommal, egy önmegtartóztató élettel. Ezt csak teljes odaadással lehet: 
„…szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”
 (Róm 12,1).
Mindenkinek a saját pályáját kell futnia, és nem mindegy, hogy hogyan teszi. Egyszer egy versenyző kijelentette az edzőjének, hogyha eszik, iszik, szórakozik, attól még tud küzdeni a pályán.
Az edző erre így válaszolt: „Igen, de győzni nem fogsz!”
„… Úgy fussatok, hogy elnyerjétek (a koszorút)!” 
(1 Kor 9,24)

Forrás
Vetés és Aratás

2013. június 3.

"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…" 4.



"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…
legyőzi a világot, és az a győzelem, 
ami legyőzte a világot, az a mi hitünk! "
(1. János  5.1.4)
Mit olvasunk itt János levelében? Így ír János: „Az a győzelem, ami legyőzte a világot, az a mi hitünk!” Bátor és merész mondat! - mondhatnánk most. A mi hitünk – mondja János. 
 Ezzel megkülönböztet bennünket mindazoktól, akik másban hisznek. A mi hitünk arra a Jézusra irányul, aki győzött a Golgotai kereszten. Abban a Jézusban hiszünk, akiben már győztesnek mond bennünket az Atya. Múlt időben mondja, hogy legyőzte a hitünk a világot, mert Jézusban már mienk a teljes győzelem. 
Minden reggel úgy kelhetünk fel, hogy nem vesztesek, lúzerek vagyunk, hanem már győztesek. Ilyen a mi hitünk. Nem egy légvárat építünk, hanem kősziklára alapozunk. Jézus tanította így tanítványait, amikor intette őket, hogy ne fövenyre építsék életüket, ne hiábavaló dolgokra, hanem arra a bizonyos és erőteljes üzenetre, amit Isten hirdet és ajánl ebben a világban, az evangélium által. Jogos kérdése a Szentírásnak az az Ige hogy „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Lukács 18:8).  
 Mármint Krisztusba vetett, benne gyökerező hitet. Ezért soha se bizonytalan dolgokra adjuk oda hitünket, hanem vessük továbbra is abba az Istenbe, akiben soha nem lehet csalódnunk! Bízzuk rá magunkat egészen.  
(Berencsi Balázs)
2011.

2013. június 1.

"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…" 3.



"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…
legyőzi a világot, és az a győzelem, 
ami legyőzte a világot, az a mi hitünk!"
(1. János  5.1.4)
Hit nélkül nem lehet élni! – valljuk mi emberek. Mert hinni kell abban, amibe belefogunk, hinni, hogy megvalósulhat mindaz, amit elterveztünk. Hinni, hogy valami jobb vár ránk, még ha a tegnap és a ma egyelőre nem ezt mutatja. Egyfelől hiszünk, másfelől viszont nagyon sokrétűen tudunk hozzáállni a hit kérdéséhez. Már gyermekkorban így szól egyik gyermek a másikhoz: „Hiszi a piszi!” – mert nem fogadunk el ám bármit csak úgy. Később ilyeneket is mond az ember: „Hiszem, ha látom!” Azaz, adják elém a bizonyítékokat, akkor beszélhetünk a dologról! Később nagy bölcsen taglaljuk egy-egy beszélgetésben, hogy „mindenki hisz valamiben” vagy „valamiben hinni kell”.

A győztes hit azonban nem más, mint a Krisztusba vetett hit. Minden más vereséghez vezet. Ne csapd be önmagad, Jézusban higgy, mert csak akkor leszel a győztes oldalán!  
(Berencsi Balázs)

2011.

2013. május 27.

"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…" 1.



"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született… 
legyőzi a világot, és az a győzelem, 
ami legyőzte a világot, az a mi hitünk!"
(1. János  5.1.4)
A hitet meg kell különböztetni attól, amibe vetjük a hitünket. Ez talán a leglényegesebb dolog, hiszen sokféle hit létezik ebben a világban és éppen abban különböznek, hogy KI MIBEN hisz? 
A hit, mint sóvárgás, jövővárás minden emberben ugyanaz, de az már nem, hogy honnan és milyen forrásból várják a gyógyulást, a segítséget, a boldogságot, győzelmet és bármit, amit hitben remélnek. Ez tehát egy fontos momentum: nem a hit tart meg elsősorban, hanem mindig az, amibe vetjük a hitünket. Pl. valaki odaáll egy szakadék szélére, amin egy rozoga palló vezet a túloldalra. Majd azt mondja, „Én teljes erővel hiszem, hogy átmegyek ezen!” Ha rálép, megérkezik-e a túloldalra? Mivel repedezett a palló, kicsi a valószínűsége. – Egy másik esetben egy erős híd van a szakadékon és egy olyan ember áll oda, aki nem túlságosan harsány és kevésbé dicsekvő módon, de ugyancsak elindul a szakadékon át. Megérkezhet a túloldalra? Nyilván igen, mert a híd megtartja. Mit látunk? A hit tartott meg? Nem közvetlenül az, hanem sokkal inkább, amibe a hitünket vetettük. A rozoga palló bivalyerős hitünk ellenére vesztünket okozza, míg gyenge hittel az erős hídon is lépkedhetünk a szakadék felett. Éppen ezért ne tévesszen meg bennünket akármilyen hit, testvérek! 
Vannak emberek, akik nagy magabiztossággal hisznek, akár valami őrültségben is. Tömegek követik őket, ereje, sodrása van a dolognak, de fog-e sikerülni? Lehet, idővel porrá lesz minden lelkesedés. Bizony nem az  ember hitétől függ ez, hanem attól, amibe vetették hitüket, hogy működik, avagy sem a dolog. Bennünket, embereket sajnos sokszor megtévesztenek ezek a dolgok. Ezért fontos elgondolkodnunk azon, hogy mi mibe vetjük a hitünket? 
(Berencsi Balázs) 

2011.

2013. május 21.

"Isten minden szívet megvizsgál"



"Isten minden szívet megvizsgál"
 ( 1. Krónika könyve 28 :9 )

Képzeld el, amint ma Isten több milliárd ember szívét megvizsgálja. Milyen gyakran talál olyan személyt, aki megőrzi a keresztény fedhetetlenségét?? Bizony viszonylag ritkán ! Ám nem szabad azt feltételeznünk, hogy túlságosan tökéletlenek vagyunk ahhoz,hogy megőrizzük fedhetetlenségünket. Éppen ellenkezőleg! Dávidhoz és Jóbhoz hasonlóan jó okkal bízhatunk, hogy tökéletlenségünk ellenére Isten észreveszi, hogy fedhetetlenek vagyunk. Mivel Isten a fedhetetlenségünk alapján ítél meg bennünket, ez a tulajdonság nélkülözhetetlen a jövőben vetett reménységünkhöz. Dávid tudta, hogy ez így van ( Zsoltárok 41 :12 ). Abban reménykedett, hogy Isten örökké kedvezően fog rá tekinteni. A napjainkban élő igaz keresztényekhez hasonlóan remélte, hogy örökké él majd,és egyre közelebb fog kerülni Istenhez, miközben szolgálja. Tudta, hogy ha meg akarja látni ennek a reménységnek a beteljesedését, akkor fedhetetlennek kell maradnia. Isten minket is támogat, tanít, vezet és megáld, ha megőrizzük feddhetetlenségünket.
 Ezért Bibliában leírt , Jézus tanításait be kell tartanunk.