2017. november 29.

"Aki dicsekedni akar"



"Aki dicsekedni akar"
(Jeremiás 9:23)

Általában nem helyeseljük a dicsekvést, de itt az Úr azt mondja, hogy aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjen, hogy ismeri és megérti Őt.
A bölcs emberek bölcsességükkel dicsekednek, az erős emberek erejükkel, a gazdag emberek pedig vagyonukkal. Ismerni az Urat azt jelenti, hogy felismerjük az Ő nagy szeretetét és irgalmát és megértjük, hogy ő csupán azt teszi, ami helyes és igaz. Ő meghalt a mi bűneinkért; ő biztosítja az üdvösséget.
Pál apostol azt mondta, hogy Krisztus keresztjével dicsekszik. Nekünk lehetséges és kell dicsekednünk azzal, amit Isten cselekedni tud.
Ő segítségünkre siet, amikor mi képtelenek vagyunk magunkat megmenteni. Megőriz az élet veszélyekkel teli útján. Megtisztít és megszentel minket, bemutat minket Atyjának, és nekünk adja az örök élet ajándékát. Mi vele dicsekszünk.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2017. november 7.

"Egy szegény özvegyasszony pedig odamenve"



"Egy szegény özvegyasszony pedig odamenve"
(Márk 12: 42) 
 
Jézus számos vagyonos embert látott nagy összegeket dobni a templomi perselybe, mégis a szegény a szegény özvegyasszony volt az, aki magára vonta figyelmét. Örömet jelentett neki és kötelességének tekintette, hogy odaadja azt, amije van, és az Úr helyet biztosít a hozzá hasonlók számára, akik fölött átnéz a világ. Megjelenése lehet, hogy egy szegény özvegyasszonyé volt, de cselekedete odaszánt követelőre utalt. Lehet, hogy kényelmetlenül érezte magát, amint persely előtti sorban várakozott. Jézus mégis rá irányítja figyelmüket, mint aki a legfontosabb volt a többi adakozó közt.
Ne hasonlítsd magad másokhoz: te tudod, hogy mid van, és mi az, amit az Úr elvár tőled.Ne kövesd el azt a hibát, hogy a te kevesedet semminek nevezed: az Úr odahelyezheti azt, ahol értékes hozzájárulást jelent majd.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2017. október 8.

"Milyen új tanítás ez?"



"Milyen új tanítás ez?"
(Márk 1:27)

Amikor Jézus felállt, hogy szóljon a kapernaumi zsinagógában, és megdorgálta a gonosz lelket egy emberben, majd meggyógyította, az emberek nem tudták hova tenni a történteket.
Megkérdezték, hogy milyen új tanítást képvisel, mivel az a hatalom, amellyel szólt és cselekedet, példa nélküli volt. Ez nem egyszerű próféta. Hamarosan szenvedésével és halálával Jézus igazolta hatalmát, és a Krisztusban nyert új életet ma is mindenhol hirdetni lehet.
Amikor először szereznek tudomást az üzenetről az emberek ma is megkérdezik: "Milyen új tanítás ez!" Ez a legújabb dolog, amit valaha megtudhatsz; sohasem lesz ideje múlt vagy helyettesítő, és amint a második eljövetele közeledik, és újabb bizonyságok válnak ismertté, egyre jobb lesz.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2017. augusztus 25.

"Jaj, elestek hőseink a harcban!"



"Jaj, elestek hőseink a harcban!"
(2. Sámuel könyve 1: 25)

Az öntelt hősök úgy gondolják, hogy legyőzhetetlenek, ám minél magasabbra jutnak, annál nagyobbat esnek! Dicsekvésük nagy, fegyverzetük viszonyt papírvékony, amikor az Úr ellen állnak ki. Amikor hevesebbé válik a harc , ők lehiggadnak: csak beszélnek, tartásuk nincs, s az Úr ellenségei elesnek a csatában. És az utolsó nagy ellenségnek, a halálnak sem tudnak semmit mondani. E világ hatalmasai az estek többségében számítanak Isten szemében nagyoknak. Csupán néhányuknak sikerül megalázkodnia, és elfogadnia a názáreti Jézust. Az Úr a közkatonákat, az egyszerű embereket és azokat védelmezi, akiket a világ semmibe vesz. Csupán azok állnak meg a csata napján, akik magukra öltik Isten fegyverzetét. (Efézus 6.fej.)

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2017. augusztus 1.

"Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia."



"Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia."
(János 12: 23)

Ezt a választ adta Jézus, amikor néhány görög Fülöphöz ment a jeruzsálemi ünnepen, mert Jézust szerették volna látni. Egészen addig Jézus azt mondta, hogy még nem jött el az órája. Most viszont elérkezett. Nem csupán görögök láthatták őt, hanem egész Jeruzsálem, aztán az egész világ láthatta őt meghalni a kereszten - ez volt az ő dicsőségének órája. Mivel életét, nekünk örök életünk lehet. Kereszthalálával a megváltás nagy terve beteljesült. Isten dicsősége megnyugodott a Megváltón, amint a Golgotára ment, és most örökké fel van magasztalva az Atya jobbján. Ő a mi feltámadt, megdicsőült Urunk. Nekünk dicsőítenünk és magasztalnunk kell az ő nagy nevét.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2017. július 14.



"Örökre megszilárdítom királyságát."
(1. Krónikák 28: 7)

Ez az ígéret Dávidnak szól utódja, Salamon trónra lépésével kapcsolatosan. Egyúttal azonban olyan feltételekhez kötött ígéret volt, amelynek Salamon nem volt sem képes, sem hajlandó eleget tenni. Neki rendületlenül meg kellett volna tartania Isten parancsolatait. Az Úr törvénye az Ószövetségben nagyszerű alap volt, de megtartásra lehetetlennek bizonyult. Jézusra kell néznünk, ha meg szeretnénk látni azt a királyságot, amelynek nincs vége. Miután sikeresen elvégezte feladatát a földön, amely engesztelő halálában és dicsőséges feltámadásában érte el tetőpontját, az Atya Isten felmagasztalta őt a legmagasabb helyre, és minden erőt és hatalmat neki adott. Övé a királyság, amely sohasem szűnik meg, és melyben mindenki áldott.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2017. július 11.

"A test lelke a vérben van."



"A test lelke a vérben van."
(3. Mózes 17:11)

És a vér az, amely engesztelést szerez a lélekért. Nem lehet eléggé hangsúlyozni Mózes törvényének ezt a tételét, és a vér fontosságát. Ugyanez megtalálható az Újszövetségben is, ahol nem csupán Krisztus halálát szemlélhetjük, hanem bűneinkért engesztelést szerző vérét is. Ez a forrás, amely a Golgotán a fakadt a bűn és a szenny miatt, soha nem apadt el. Jézus azért él, hogy közbenjárjon a megtérő bűnösért, és ezt saját vére érdemének felmutatása által teszi. A bűn engesztelése nem került kevesebbre, mint Jézus vére. Az élet a vérben van, és az ő életét adta értünk. A vér ereje megtisztít a bűn szennyétől, és megváltja a lelket a pusztulástól.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó