"Csalódik, aki lovaktól vár segítséget."
(Zsoltárok 33: 17)
Lehet, hogy változtak a "lovak", de a csalóka reménység aktuális maradt. Olykor nehéz eltalálni a megfelelő egyensúlyt aközött, hogy felelősségteljesek legyünk és sz Úrban bízzunk, de törekednünk kell rá. Nem a "lovakkal" van a probléma, hanem azzal, hogy mennyi segítséget várunk tőlük, (illetve mennyi figyelmet szentelünk nekik). Jézus kertelés nélkül beszélt, amikor azt mondta, hogy a moly és a rozsda megemészti ennek a világnak kincseit. Nem minden arany, ami fénylik - ami ennek a világnak dolgait illeti. Sokan azt tapasztalták, hogy a megtett ígéretek nem lettek beváltva, vagy pedig csalódást okoztak. Olyan ennek a világnak dolgaiba befektetni, mint homokra házat építeni. Jobb mások javára és az Úr munkájára felhasználni azt, amink ma van , és bízni benne, hogy kirendeli azt, ami holnapra szükséges.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó