2018. július 1.

"Most azért az Urat féljétek, és Őt szolgáljátok tökéletesen és igazán."



"Most azért az Urat féljétek, és Őt szolgáljátok tökéletesen és igazán." 
(Józsué 24 : 14)

Isten nem akar maga mellett olyan embereket, akik szeszélyesen követik, s csak részidőben szolgálják, amikor éppen kedvük van. A szolgától megköveteltetik a hűség.
Sok minden elvonja a figyelmüket, s ezt jól tudják azok, akik ráléptek a menny felé vezető pályára. Ahhoz, hogy egyenes barázdát szánts, tekintetedet a mező egy távoli pontjára kell szögezned. Ahhoz, hogy hűséges tanítvány légy, tekintetedet Jézusra kell szögezned.
Józsué jó példát mutatott az izraelieknek azzal, hogy évek hosszú során hűségesnek bizonyult, de a népek személyesen kellett döntést hoznia és elköteleznie magát. Ez az, ami most a figyelmünket követeli. Az állhatatlannak el kell döntenie, hogy hűségessé válik, akik pedig még nem szánták oda életüket Krisztusnak, meg kell tenniük.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2018. június 28.

"Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! ..."



"Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. "
(János 13:34-35) 

Mi a szeretet? Sokan sok mindent mondtak már róla. Legnagyszerűbb, ahogyan 
Jézus megélte és a világ elé tárta. Nekünk ezt kell a hétköznapi életünkben  felmutatni, megvalósítani. 
Lehet a következőképpen is:
- A szeretet az nem a nagy nyilatkozatok, hanem az egyszerű dolgok ok nélküli cselekedetei. 
Vagyis: - Kérsz egy kávét? - Fáradt vagy? - Miben segíthetek? 
- Vagy egy telefonhívás, egy váratlan levél, egy szívből szóló meghívás, egy séta kettesben. 
- Egymásnak minden ok és számítás nélkül megtenni dolgokat! 
- Elfogadni egymást olyannak, amilyen, hallgass a szívedre és ne siess! 
- Nézni egymást, a szív és a lélek szemével. A kimondott szó hazug is lehet, de a szemeink soha nem hazudnak! 
- Egyszerűen együtt lenni, nem csak testileg, hanem lelkileg is: ez a szeretet! Miért kell várni addig, míg meghal valaki, és akkor kimondani azt, hogy "Szeretlek"?
- A szeretet nem bíráskodás, nem kritizálás, és nem ítélkezés. Képesek legyünk azt kimondani: "A te helyedben én sem tudtam volna jobban csinálni" 
- vagy irigység nélkül mondani: "Csodálatos, amit tettél"! 
- Ez ennyire egyszerű, nem bonyolult. De ha szeretet nem lakozik bennünk, mindent elmulasztunk az életben! 
- Akiben szeretet van, és őt is viszont szeretik, az egy kiváltság és annak az élete rendkívüli, annak ragyognak a szemei és a lelke meleget sugároz! 

(Katona Béla)

2018. június 20.

"Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk ...."



"Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk,
 távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban."
 (2.Kor. 5,6-7)

Böjti biztatás

Szeretjük a jól láthatót s a jól átláthatót. A világos gondolatmenetet s a tiszta helyzeteket. Pedig olykor íze van a ködnek, melege a tűz lángjának, ereje a meghitt beszélgetésnek is. Sőt sajátos üzenete a lucskos cipőnek és a csatakos arcoknak is. Vágyunk a szikrázó napsütésre, a hó fehérjére, de itthon kell érezni magunkat a borús ég alatt a szmogban is, szót kell érteni a problémák közepette, és csendet találni a könnyek fájdalmának is.
Jézus életét végigkísérte a meg nem értés árnya. Sokan hittek benne. De sokan voltak olyanok is, akik nem vették a fáradságot vagy a bátorságot, hogy ne csak a szem előtt lévőkre tekintsenek: gyanakodtak, s a világos, az egyértelmű jegyében elutasították a szem számára láthatatlan titkot, Isten alig felfogható, mindenkit felvállaló bűnbocsátó szeretetét. Böjti énekünk így panaszolja: "Nem látták benned, csak az ács fiát..." "Nem ismerték fel, bűnünk hordozod: / Világ reményét, üdvét Te hozod..." "Nem vették észre átfúrt kezeden: / Teremtő kéz az, gyógyít véresen..." Csak a szem előtt lévőkre tekintettek, s elsiklottak a lényeg felett, sőt hagyták azt elsikkadni.
Nem ismeretlen számunkra sem ez a sok mindent praktikusan leegyszerűsítő, de a lényeget elvétő viselkedés. Talán mi magunk is hajlamosak vagyunk rá... Még akkor is, ha saját életünkben kellene felismernünk a hozzánk érkező Isten látogatását, személyünkre szabott üzenetét. Olykor bánat vagy tragédiák felkiáltójele kell hozzá, hogy újra ne csak a szemünkkel akarjunk látni, de szívünkkel és főleg a hitünkkel.
A böjti ide ajándékaként igék sora nyitogathatja hitünket az érkező Király előtt. Hogy megtanuljuk hinni a most-ban is Isten határtalan, korlátlan és legyőzhetetlen szeretetének perspektíváját. Hogy ajándékként s lehetőségként éljük meg mindazt, ami most adatik: üzenet, kihívás, akadály, testvér, munkatárs. Szeretettel. Ami - vagy inkább aki - megszelídíti és megáldja a most-ot.
Hitben járunk, nem látásban. Higgyük hát és éljük az igét Istenben bízva!
"Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen / Fényedből fénysugár az életem, / Míg a homályon át a lelkem otthonát, / Világosságodat elérhetem!"

 (EÉ 389,4)

Forrás
 Lelki útravaló a mai napra

2018. június 13.

"A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábaitok alatt hamarosan"




"A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábaitok alatt hamarosan" 
(Rómabeliekhez írt levél 16: 20)

Ez volt Pál biztató szava a római hívőknek. A sátán elnyomása véget nem érőnek tűnhett számukra. amikor minden kavarog körölüttünk, emlékeznünk kell arra, hogy a mi Istenünk a békesség Istene, és az ő háborúja örök békével zárul majd. Pál bizonysága az volt, ás az ő római szentek ellenállása felülkerekedik a Sátán támadásain. Hamarosan a Sátán összezúzatik a lábuk alatt. Az Úr nevében le kell rombolnunk az ördög munkáját. Előre tőrünk, és erődítményeket romboljuk le, mivel a gyözelem biztosítva van azóta, hogy Jézus feltámadt a halálból. Élj a feltámadás tudatában ma, és legyél biztos afelől, hogy az Úr békessge győzni fog!

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2018. június 9.

"Légy erős és bátor!"



"Légy erős és bátor!"
 (5. Mózes 31: 23)

Mózes jól ismert szavai ezek, amikor továbbította Józsué felé a megbízatást. Légy erős és bátor, és az Úr majd gondoskodik arról, hogy mindened meglegyen, amire szükséged van ennek megvalósításához.
A felszerelés adott: csak fel kell venni és használni kell. Megvannak a keresztyén fegyverzetek (Efézus 6.) , de lényeges, hogy magunkra öltsük azokat.
A hitnek nem sok haszna van addig, amíg nem ültetjük gyakorlatba. A pajzs nem oltja ki az ellenség tüzes nyilait, amíg nem viseljük. Nincs okod a félelmre, amíg az Úr a te oldaladon áll. Jelenlétének bizonyossága, amely a Szentlélek közbenjárása által él a szívünkben, olyan erőt és bátorságot ad, amiről addig nem is tudtunk.
Egyikünk sem tudja, mivel kell még szembenéznie, de mindannyian tudhatjuk, hogy az Úr képessé tesz a győzelemre!

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2018. június 8.

"Akik Úrban bíznak..."



"Akik Úrban bíznak..., futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el" 
( Ésaiás 40: 31 )

A "járásban" nincsen nyugtalanság; ez a próbája a kitartásunknak. Az erő legnagyobb teljesítménye ez: jársz és nem fáradsz el. A Biblia ezt a szót: "jár" a jellem kifejezésére használja. János "ránézett Jézusra, amint ott járt, és mondta: Íme az Isten Báránya!" (Jn 1,36). A Bibliában semmi sem elvont, minden élő valóság. Isten nem azt mondta: "légy szellemi ember", hanem ezt: "járj énelőttem!" (1Móz 17,1).
Amikor fizikumunk vagy kedélyünk nem egészséges, mindig kívánjuk az izgalmakat. A test területén ez odáig vezethet, hogy megjátsszuk, mintha volna Szent Szellemünk; érzelmi életünk pedig rendezetlen szenvedélyekbe sodródik és erkölcsileg tönkremegyünk. Ha szellemi téren ragaszkodunk izgató élményekhez és szárnyalásokhoz: szellemi összeomlás lesz a vége.
Isten jelenlétének valósága nem függ valamilyen helytől, hanem attól az elhatározásunktól, hogy az Urat magunk elé állítjuk-e. Problémáink akkor támadnak, ha nem bízunk meg az Ő jelenlétének valóságában. Mi is tapasztaljuk a zsoltáríróval: "Azért nem félünk, ha..." (Zsolt 46,3). Ha egyszer végre a valóságra építünk, ha nemcsak tudatában vagyunk Isten jelenlétének, hanem valóság az Ő jelenléte. "Miért is félnék? Hiszen Ő itt volt egész idő alatt!"
Válságos időkben kell kérnünk az Ő irányítását, de felesleges folyton mondogatni: "Uram, vezess engem, Uram irányíts engem"! Bizonyos, hogy irányít. Ha emberi értelmünk döntései nem az Ő parancsai szerint valók, akkor megállít! Ilyenkor csendben kell maradnunk és várnunk kell az Ő jelenlétére.

Forrás
Oswald Chambers 
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

2018. június 4.

"Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket."



"Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket." 
(Márk 13,5)

Istenem, mennyi hazugság... Bekapcsolom a televíziót, és már hallom is, hogy egy mosóportól szebb lesz az életem. Csak nézek furcsán, és nem értem, hogyan függnek össze a dolgok... Miért bűnbeesés jégkrémet enni? Talán felismerte a reklámszakma a spiritualitás utáni vágyunk olthatatlanságát, és mindazt, amit már karakterénél fogva nem lehet a nemiség kihangsúlyozásával eladni, azt Isten utáni szomjúságunkkal próbálják meg ránk tukmálni. A kényelem világában élünk, ahol a "gyorsan", "többet" és "élvezetesen" fogalmak uralkodnak. Kinek van manapság már ideje a nyugdíjas nagymamákon kívül órákon át egy húslevest főzni  mikor kockából és porból húsz perc alatt elkészíthetjük? Kinek van kedve templomba menni és egy eseményszegény órában Istenre koncentrálni, mikor egy négyperces biztosítóreklámban átélhetjük az élet védettségének és szépségének megható élményét? Vagy egy ötperces videóklipben kellemes zenei aláfestéssel hallgathatjuk mások különös istenélményét. Ám a "zacskós levesnél" nyert óráknak hatalmas ára van; nem is a pénzbeli különbség, hanem az egészség területén, hisz ki tudja igazán, mit veszünk magunkhoz testi-lelki táplálékként? Ki a megmondhatója annak, mekkora árat fizetünk a reklámspiritualitásért, és később milyen betegségek köszöntenek ránk?

Én vagyok az igazi szõlõtõ.
 János 15,1a

Uram, kérlek, könyörülj rajtunk, kényelmes gyermekeiden. Te, aki odaszántad magad a szenvedésre és a szeretetre, aki nem sajnáltad értünk a valódi könnyet, a valódi verítéket, a valódi mosolyt és a valódi vért, kérlek, add, hogy mi is csak a valódi Isten imádatával érjük be, hamis istenpótlékok helyett. Ámen.