Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! … Mert ő parancsolt, és azok létrejöttek… (Zsolt 148,3.5) Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. (Jel 4,11) A mennybe ragadtatott János szeme elé csodálatos kép tárul: üvegtenger partján, Isten szivárvánnyal övezett trónusánál négy szeráf és huszonnégy fehér ruhás vén imádja és magasztalja azt, aki volt, és aki van, és aki eljövendő. A mai nap zsoltárverse szerint a természet is, a nap, a hold, a csillagok, minden, mi van, minden, mi él, már a puszta létével is Teremtőjét dicséri. Az élő és az élettelen természetet figyelve én is ezt teszem. De ez nem megy csönd és nyugalom nélkül, nem megy munka közben. Pihenésre, szünetre, szabadságra, le- és megállásra van szükségem ahhoz, hogy lelkemet magával ragadhassa a dicséret és a magasztalás Isten nagysága és gyönyörű világa láttán; hogy tétlen szemlélődésem és elmélkedésem a munkámat és a cselekvéseimet is gazdagítsa. Kell a hetedik nap. Áldott a semmittevés. „Oly szomorú, hogy nem fektethetem Gyászos fejem egy csöndes ölbe tétlen Hosszú napok során, e gyönge télben, tűnődni a halálon, s életen. … Lelkem körül a munka mocska van: Nemes tétlenség, nemesíts meg engem!” (Babits Mihály: Oly szomorú, hogy oly nehéz megélni) * Nagy Istenem, ha nézem a világot, Melyet teremtett szent „legyen” szavad, Ha itt e földön millió lényt látok, Kiket igazgatsz, táplálsz egymagad. Szívem feléd ujjong örömtele: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te! Szívem feléd ujjong örömtele: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te! (Stuart K. Hine, 1953) (Magyarkuti Gyuláné Tóth Katalin) | |||||
"Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres..." (Máté 13:45)
2020. szeptember 3.
Dicsérj...
Címkék:
dicséret,
Jelenések könyve,
Zsoltárok,
Zsoltárok 148
2020. augusztus 4.
"Keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot."
"Keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot."
(Zofoniás 2: 3)
Az igazság és az alázat két olyan tulajdonság, amely egyáltalán nem népszerű a bűnös világban. Ahol annyi a hamisság - szexuális erkölcstelenség, kapzsiság, önzés, irigység, ellenségeskedés, ott egyáltalán nem népszerűek azok, akik az igazságra törekszenek. Egy olyan társadalomban, ahol az ÉN van a középpontban, az alázat nem egy keresett cikk. De mindazok, akik igazán keresik az Urat, az igazságra és az alázatra törekszenek. Ez a keresésé erőfeszítésbe kerül, több ez a felületes szemlélődésnél. A keresett dolog viszont nagy értékű. Krisztus áldozata és a Szentlélek jelenléte által lehetséges igazságosan élni a szent Isten előtt. Nem könnyű alárendelni magunkat az ő akaratának, de olyan békét és beteljesedést eredményezhet ez, amilyet egyedül Krisztus adhat.
Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó
2020. július 25.
"Te véded fejemet a küzdelem napján."
"Te véded fejemet a küzdelem napján."
(Zsoltárok 140: 7)
A fej az, aminek igazán szüksége van a védelemre. Elveszítheted a lábad, és túléled, de ha a fejedet veszíted el, akkor véged van. Sok terület van, amire vigyáznunk kell, de a fej védelme az első helyen kell álljon listánkon. Hála Istennek, mert ígéretet tett arra, hogy megvédi fejünket. Áldás, ha az olaj kenete van a fejeden: vigasztalás és bátorítás, ha felemelheted a fejed, de ezek közül egyik sem történhetne meg, ha az Úr nem védelmezne bennünket. Isten elküldte az ő Fiát, hogy a Megmentőnk legyen. Benne menedéket, biztonságot és megváltást találtunk.
Az élet harc, és egyetlen harc sem
olyan heves, mint a kereszt katonáinak a harca. Az Újszövetség beszél az
üdvösség sisakjáról, amit a katonának viselnie kell.
ITM Kiadó
Címkék:
140.Zsoltár,
fel a fejjel,
küzdelem,
Zsoltárok
2020. július 5.
"Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót ..."
leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."
( Galaták 6: 10 )
A vetés dolgában meghatározó szerepe van az időnek. Nem úgy, hogy majd vetünk, ha lesz rá időnk. Ha ugyanis esedékes a magvetés, akkor késedelem nélkül időt kell szakítanunk rá, mert különben nemcsak a vetést szalasztjuk el, hanem vele együtt az aratás lehetőségét is. Ne feledjük, a megtérést sürgető "ma" szócska érvényes a megtérés gyümölcseire, a jó cselekvésére is. (Ez utóbbi nemcsak anyagi támogatásban, hanem együttérzésben, oltalmazásban, hitre segítésben is megnyilvánulhat.)
Segítő szeretetünk köréből a tőlünk távol élőket sem szabad eleve kirekesztenünk, de elsősorban mégis a hozzánk legközelebb álló hittestvéreinknek kell jótetteinkből részesedniük. Az a gyülekezet ugyanis, amely saját rászorultjait elhanyagolja, elveszti a Krisztus-hirdetéshez lényeges erkölcsi hitelét.
Istenem, segíts, hogy a jót időben és bölcsen, de mindenképpen megcselekedjem!
( Győri Kornél )
Címkék:
együttérzés,
Galaták 6.,
Isten szeretete,
jót tenni
2020. június 20.
"A poharat, amelyet az Atya adott nekem."
"A poharat, amelyet az Atya adott nekem."
(János 18 :11)
Az Úr adja és tartja fenn az életet. Biztosak lehettünk abban, hogy nincs élet sem véletlenül, sem céltalanul.
A mi poharunk lehet egy feladat, amit ránk bízott az Úr , egy hely, amelynek betöltésére elhívott. Milyen csodálatos, hogy Jézus pohárként fogadja el az Atyától a bűnösökért való halált. Szörnyű volt, legszívesebben meghátrált volna, de felismerte: ez az egyedüli módja annak, hogy bárki is megmeneküljön.
A mi poharunk sokkal kisebb, össze sem hasonlítható a Jézuséval, mégis időnként ijesztő méreteket ölthet. A Mester nyomdokaiba lépünk, amikor magunkhoz vesszük a poharat és teljesítjük az ő akaratát. Amikor Istennek engedelmeskedünk, neki adjuk a dicsőséget, és áldás-poharunk túlcsordul.
Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó
Címkék:
Isten akarata,
János 18.,
Jézus-követők
2020. június 4.
"Mit féltek, ó kicsinyhitűek?"

"Mit féltek, ó kicsinyhitűek?"
(Máté 8: 26)
Amikor elfog a félelem, nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk Istenhez; de Urunknak joga van elvárni, hogy akik az Ő nevét segítségül hívják, bizakodva higgyenek benne. Isten elvárja gyermekeitől, hogy úgy bízzanak benne, hogy minden nehézség közepette egyedül őreá hagyatkoznak. Mi csak bizonyos határig bízunk Istenben, aztán visszatérünk azoknak az embereknek a kezdetleges, ijedtségimádságaihoz, akik nem ismerik Őt. Most már nem látunk kiutat és ezzel azt mutatjuk, hogy a legcsekélyebb bizalmunk sincs benne és az Ő világkormányzásában. Úgy látszik, hogy Ő alszik, mi pedig nem látunk mást, mint hatalmas hullámokat.
"Ó, ti kicsinyhitűek!" Micsoda fájdalom járhatta át a tanítványokat! "Már megint elbuktunk!" És mennyire fog fájni a mi szívünknek is, amikor hirtelen ráébredünk, hogy micsoda örömet okozhattunk volna Jézusnak, ha megmaradtunk volna az iránta való bizalomban- nem nézve arra, mi lesz azután.
Vannak olyan időszakok is az életünkben, amikor nincs vihar, sem válság, amikor emberileg megtesszük, ami tőlünk telik. De csak a nehézségek idején derül ki, hogy kiben bízunk. Ha megtanultuk volna imádni Istent és bízni benne, a nehézségek azt tették volna nyilvánvalóvá, hogy elmehetünk a legvégsőkig is anélkül, hogy bizalmunk meginogna benne. Eddig itt sokat beszéltünk a megszentelődésről. Hová vezet hát mindez? Az Istenben való megpihenésre, ami azt jelenti: egyek leszünk Istennel annyira, hogy nemcsak feddhetetlenné leszünk a szemében, hanem mély örömet is jelentünk neki.
( Oswald Chambers )
Címkék:
félelem,
hit,
Máté 8.,
nehézség leküzdése,
Oswald Chambers
2020. június 2.
"Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle ..."
"Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott."
( 4. Mózes 21: 34 )
Kánaán földje Isten ajándéka volt Izráel népe számára. Az izraelitáknak meg kellett küzdeniük az ott élő népekkel, hogy elfoglalhassák a földet. Végig kellett járniuk az odavezető utat, még akkor is, ha más népek útjukat állták. A mi keresztyén életünkben általában nem emberek ellen kell harcolni, hanem a bűn ellen (Zsid.12, 4), sötét erők ellen (Ef. 6,12) és azok ellen a gondolatok ellen, melyek Krisztus ellen irányulnak (2.Kor.10,5 ). Hogy állok én ezzel a harccal? Hagyom, hogy különböző akadályok utamat állják és feladom? Melyik fronton kéne felvennem a harcot, akár más keresztyének támogatását is igénybe véve? A győzelem nem magától értetődő, akkor sem, ha korábban már éltünk át Istentől kapott győzelmeket! Isten hatalmasabb, mint bizonytalanságunk. Így szól hozzánk: "Ne félj!" Szükségünk van Isten bátorítására, akkor is, ha a mi harcaink mások, mint Mózes harcai. Mózes itt áll a háborús események közepette anélkül, hogy egy kérés vagy könyörgéssel hagyná a száját. Ő Istenre irányította tekintetét és megkapta az ő ígéretét.
Kánaán földje Isten ajándéka volt Izráel népe számára. Az izraelitáknak meg kellett küzdeniük az ott élő népekkel, hogy elfoglalhassák a földet. Végig kellett járniuk az odavezető utat, még akkor is, ha más népek útjukat állták. A mi keresztyén életünkben általában nem emberek ellen kell harcolni, hanem a bűn ellen (Zsid.12, 4), sötét erők ellen (Ef. 6,12) és azok ellen a gondolatok ellen, melyek Krisztus ellen irányulnak (2.Kor.10,5 ). Hogy állok én ezzel a harccal? Hagyom, hogy különböző akadályok utamat állják és feladom? Melyik fronton kéne felvennem a harcot, akár más keresztyének támogatását is igénybe véve? A győzelem nem magától értetődő, akkor sem, ha korábban már éltünk át Istentől kapott győzelmeket! Isten hatalmasabb, mint bizonytalanságunk. Így szól hozzánk: "Ne félj!" Szükségünk van Isten bátorítására, akkor is, ha a mi harcaink mások, mint Mózes harcai. Mózes itt áll a háborús események közepette anélkül, hogy egy kérés vagy könyörgéssel hagyná a száját. Ő Istenre irányította tekintetét és megkapta az ő ígéretét.
"Ne félj" - ez a biztatás neked is szól, ma is. Ezzel a bizalommal nézhetünk szembe kihívásainkkal.
Isten az, aki győzelmet ad!
Ajánlott igeszakasz:
Isten az, aki győzelmet ad!
Ajánlott igeszakasz:
Efézus 5: 10-20.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)




