2013. augusztus 19.

"... én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked"




"... én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked" 
(Ap. Csel. 18,10).

Amíg az Úrnak még volt feladata Pál számára Korintusban, addig nem árthatott Pálnak a nép dühe. A zsidók ellenálltak és káromoltak; de sem az evangélium hirdetését, sem a megtéréseket nem tudták meggátolni. Istennek hatalma van a legerőszakosabbak fölött is. Olykor tombol az emberek haragja Isten ellen, mégis látjuk az Ő dicsőségét, de még jobban megismerjük jóságát olyankor, amikor Isten féken tartja a dühöngők haragját, és neki van ehhez hatalma. Hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram!" (2. Móz. 15,16).

Ezért ne félj senki emberfiától, ha tudod hogy köteles óségedet teljesíted. Menj előre, ahogy az Úr Jézus tenné, és akik ellened állnak, megszégyenülnek és elhallgatnak. Sokszor volt már okuk az embereknek félelemre, és féltek is, de az Istenbe vetett rendületlen (rendíthetetlen) hit elsöpri a félelmet. Senki sem árthat nekünk, ha az Úr nem engedi. Ó, aki puszta szavával megszalasztja az ördögöt, uralkodik azördög cimboráin is. Talán ezek máris jobban félnek tőled, mint te tőlük. Ezért haladj bátran előre, és ahol ellenségre számítottál, meglátod, barátokat fogsz találni.

(Spurgeon)

2013. augusztus 16.

„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma ..."



 „Szeret az Úrazért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: 
minden reggel megújul. 
Nagy a te hűséged!” 
(Jeremiás Siralmai 3: 22–23)

A nagy felismerések apró észrevételekből táplálkoznak. A próféta az Úr naponta megújuló irgalmát meglátva jut el a reményteli hitvallásra: „Szeret az Úrazért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (22–23). Egy nap, egy új hét kezdetén  észrevenni, hogy az Úr ma is velünk van, irgalmát és áldását adja.

2013. augusztus 6.

"Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra."



"Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra."
1.Thessz.  5: 18 )

Pál apostol életét átjárta a hála. Minden levele – egyet leszámítva – hálaadással kezdődik. Így indít tehát az apostol leveleiben, és az indítás meghatározza a folytatást is. Te hogy indítod Isten előtti imáidat? Rögtön a kérésekkel? Ugye nem? Először adj hálát! Vedd észre, hogy ki mindenkit, hogy mi mindent köszönhetsz meg az Úrnak. Pál nem véletlenül írja egy másik levelében: Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt… (Fil 4.6) Vagyis: kérj az Úrtól nyugodtan, de ezt mindig hálaadással tedd. S ne feledd, ha valamit nem ad meg az Úr számodra, az azt jelenti, hogy valami jobbat készített el neked! Az Úr jobban tudja, hogy mire van szükségünk, ez pedig sokszor nem esik egybe azzal, amit mi annak látunk és kérünk is tőle.

Forrás
Napi Ige és Gondolat

2013. július 29.

"Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig"



"Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" 
(Máté 28,20)

Jézusnak a tanítványaihoz intézett utolsó szavai olyanok, mint egy végrendelet, mint egy minden időkre érvényes hagyaték. Jézus mindennap hűséges marad hozzánk. Isten az idők végezetéig, egészen az Ő visszajöveteléig közel szeretne
lenni hozzánk. Még ha a sokadik alkalommal buktunk is el: valljuk meg ezt Neki, vegyük igénybe az Ő megbocsátását, és menjünk tovább hitben. Ő nem vet meg minket, hanem felsegít és nevel.
Az Ószövetségben Isten hűségének jele a szivárvány volt a maga hét színével.
Arra a szövetségre kellett emlékeztetnie az embereket, amelyet Isten az özönvíz után kötött velük. Előttünk Isten hűségének íve félkörként jelenik meg, mely a láthatár egyik végétől a másikig feszül. Valójában azonban a szivárvány kört alkot.
A földről nézve, térben és időben behatárolva, Isten hűségét félig érzékeljük csupán, nem látjuk teljes egészében. És MÉGIS: Isten hűsége mindig kerek egész, tehát tökéletes.
Jézus utolsó szavai: "Én veletek vagyok", szintén olyanok, mint egy nagy kör, amelyben az egész életünk elfér, és jól el van benne rejtve. Az Úr az Ő teljes, tökéletes szeretetével szeretne minket elkísérni, célba juttatni és rólunk gondoskodni.

Ezek a szavak szintén hét csodálatos színben ragyognak fel előttünk:
* Jézus előttünk jár. Ő nyit meg előttünk ajtókat, és egyengeti az utat.
* Jézus mögöttünk van. Szeretetéből fakadóan rendbe teszi, helyrehozza és kiigazítja az életünkben azt, ami széttört, vagy amiben fogyatkozásunk van.
* Jézus az Ő irgalmából alattunk van, és hordoz minket.
* Jézus az Ő hatalmával fölöttünk van, és befedez bennünket oltalmával.
* Jézus mellettünk jön, és megőriz a jobbra vagy balra történő eltévelyedéstől. Újra meg újra visszaterel minket a jó útra.
* Jézus mint szószólónk és ügyvédünk közbenjár értünk Isten trónjánál.
* Végül pedig Jézus Szentlélek által bennünk is van, aki egyben örök életünk záloga.

Akik az Övéi, és Őbenne bíznak, azokat senki sem ragadhatja ki az Ő kezéből.
Előttünk, mögöttünk, alattunk, fölöttünk, mellettünk, értünk, bennünk - egy csodálatos kör ez, amely oltalmazóan körülfog bennünket. "Máté a végén" a legjobb jelmondat tehát az életünkre nézve."

Forrás: 
Bruno Schwengeler: KÖVEK, eldobott kövek...
ethos 2009/2.

2013. július 27.

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon ..."



"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal,
 dícséretekkel, lelki énekekkel; 
hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek."
 ( Kolossé 3: 16 )

Istenfélelmünk helyességét formálja az apostoli felhívás: "Hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek!" Szükséges és méltó is, hogy folytonos hála legyen bennünk, és a szívünkben levő hála méltó kifejezést találjon az Úr előtt. Hatalmas dolog történt velünk: Isten gyermekeivé lettünk. Kárhozatra, leselejtezésre voltunk méltóak, de Krisztusért üdvösséget kaptunk. Mi erre nem voltunk érdemesek, hanem csak arra, hogy bűneink büntetését kapjuk. Úgy éltünk, jártunk az úton, mint sok ezer és millió Isten nélküli ember, de az Úr kiválasztott, magához vonzott, megváltott, és most népe, eklézsiája vagyunk. Csak az képes igaz hálaadásra, aki felismeri, hogy kegyelem által tartozik Istenhez, történetesen, hogy Isten előtt semmi elismerésre, dicséretre nem számíthatott, mégis a legnagyobb jótéteményben részesült: Isten gyermekévé fogadta, és Krisztusban örökösévé tette. Aki úgy érzi, hogy ő valaki, neki érdemei vannak, ő több, jobb másoknál, ezért neki jár az istenfiúság állapota,
 vele együtt az Isten gyülekezetéhez tartozás és a mennyei örökség, az ilyen nem fog hálát adni, legfeljebb olyan öntelten, mint az a farizeus, akiről Jézus szól a Lk 18,10-14-ben. Aki megértette, hogy egyedül Isten kegyelme adott esélyt az életre minden megtérőnek, így neki is, az kifogyhatatlan hálával éli meg napjait. 

( Lukács Tamás )

2013. július 26.

“Megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”



“Megmarad hit, remény, szeretet, e három; 
ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” 
( 1. Korinthus 13: 13 )

hit kezdete szívünkben a vágy. Felébredt-e benned a remény, hogy én is lehetek boldog ember? Ha igen, azt mondja most az Úr, hogy ami felébredt benned, az megmarad. Az élet fejlődő, növekvő élet. A remény egyszer látássá teljesedik. Hinni, remélni csak a földön lehet. Amikor átlépsz a nagy kapun, nincs hit, mert látássá lesz. Látod, hogy van üdvösség, van kárhozat, hogy minden igaz. 
Egyetlen valami, ami átlépi a mennyország kapuját a szeretet. Azért a legnagyobb! Ha véget ér a hit, ha véget ér a remény, ez az egy megmarad. 
“Legnagyobb a szeretet.” De a legnagyobb bűn visszautasítani ezt a szeretetet. Ennél nagyobb bűn nincs. Erre mondja a Biblia, hogy halálos bűn. Aki visszautasítja, a legnagyobb bűnt követi el.
Nem tudom, mit csinálsz majd egyszer, ha utolér a visszautasított golgotai szeretet? Bár itt érne utol, nem az örök kárhozatban. Tudod, mi a kárhozat? Egy örökkévalóságon keresztül éget majd a golgotai kereszt, az átszögezett két kéz, a könnyes szempár, a töviskoronás fő. 
Megbocsáthatatlan bűn visszautasítani Isten Jézus Krisztuson keresztül kereső szeretetét. 
Nagyon kérlek, meg ne tedd! Meg ne keményedjen most a szíved! 
Isten még egyszer felmutatja neked Jézust: így szerettelek! Senki nem fog elkárhozni bűneiért, de azért igen, hogy visszautasította Isten megváltó szeretetét. Nagyon bánt, ha az Isten szeretetéről szóló Ige nem érhette el a szíved. Fáj, ha nem tudtam igazán elmondani, hogy megértsd, mekkora a szeretetadósságod Istennel szemben.

Forrás
Trausch Liza "...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."

2013. július 22.

" Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért ..."



" Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
 (Jakab 5 :16)

Jézusról úgy tesznek bizonyságot az evangélisták, hogy sokat imádkozott. Minden munkáját megelőzte az Atyával való kapcsolat. Ha neki szüksége volt erre, mennyivel inkább nekünk. Saulról (Pálról) azt olvassuk: "mert íme, imádkozik" (Ap. Csel 9,11). Vajon addig soha nem tette? Lehet úgy is imádkozni, hogy azt ne hallják a mennyben? Bizonyára úgy van, hogy a damaszkuszi úton történt találkozás után Saul már másképp könyörgött! Emlékszem életem első ilyen imájára, amelynek következtében változás történt bennem. Szeretnék ma is hittel és meggyőződéssel imádkozni testvéreimért, a megfáradtakért, a betegekért, az elveszettekért. Az imádság létszükséglete hívő életünknek: segít a győzelmes életért vívott harcban.
Milyen jó, hogy Isten nekünk adta az imádság erejét, hogy általa megváltoztassuk a világot. Az első gyülekezet imádkozó gyülekezet volt. Szaporodtak is, Isten ereje munkálkodott közöttük.
 Valaki azt mondta: "a mai gyülekezetek elszáradnak lábaikon, mert nem élnek a térdeiken".
 Testvéreim, a Szentlélek az, aki segít abban, hogy éljünk az imádság nagy erejével az Isten dicsőségére. Legyünk imádkozó emberek! 

Forrás: 
Napi áhítatból - 2011.