"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon ..."

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal,

 dícséretekkel, lelki énekekkel; 

hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek."

 ( Kolossé 3: 16 )

Istenfélelmünk helyességét formálja az apostoli felhívás: "Hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek!" Szükséges és méltó is, hogy folytonos hála legyen bennünk, és a szívünkben levő hála méltó kifejezést találjon az Úr előtt. Hatalmas dolog történt velünk: Isten gyermekeivé lettünk. Kárhozatra, leselejtezésre voltunk méltóak, de Krisztusért üdvösséget kaptunk. Mi erre nem voltunk érdemesek, hanem csak arra, hogy bűneink büntetését kapjuk. Úgy éltünk, jártunk az úton, mint sok ezer és millió Isten nélküli ember, de az Úr kiválasztott, magához vonzott, megváltott, és most népe, eklézsiája vagyunk. Csak az képes igaz hálaadásra, aki felismeri, hogy kegyelem által tartozik Istenhez, történetesen, hogy Isten előtt semmi elismerésre, dicséretre nem számíthatott, mégis a legnagyobb jótéteményben részesült: Isten gyermekévé fogadta, és Krisztusban örökösévé tette. Aki úgy érzi, hogy ő valaki, neki érdemei vannak, ő több, jobb másoknál, ezért neki jár az istenfiúság állapota,
 vele együtt az Isten gyülekezetéhez tartozás és a mennyei örökség, az ilyen nem fog hálát adni, legfeljebb olyan öntelten, mint az a farizeus, akiről Jézus szól a Lk 18,10-14-ben. Aki megértette, hogy egyedül Isten kegyelme adott esélyt az életre minden megtérőnek, így neki is, az kifogyhatatlan hálával éli meg napjait. 

( Lukács Tamás )

“Megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”

“Megmarad a hit, remény, szeretet, e három; 

ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” 

( 1. Korinthus 13: 13 )

A hit kezdete szívünkben a vágy. Felébredt-e benned a remény, hogy én is lehetek boldog ember? Ha igen, azt mondja most az Úr, hogy ami felébredt benned, az megmarad. Az élet fejlődő, növekvő élet. A remény egyszer látássá teljesedik. Hinni, remélni csak a földön lehet. Amikor átlépsz a nagy kapun, nincs hit, mert látássá lesz. Látod, hogy van üdvösség, van kárhozat, hogy minden igaz. 
Egyetlen valami, ami átlépi a mennyország kapuját a szeretet. Azért a legnagyobb! Ha véget ér a hit, ha véget ér a remény, ez az egy megmarad. 
“Legnagyobb a szeretet.” De a legnagyobb bűn visszautasítani ezt a szeretetet. Ennél nagyobb bűn nincs. Erre mondja a Biblia, hogy halálos bűn. Aki visszautasítja, a legnagyobb bűnt követi el.
Nem tudom, mit csinálsz majd egyszer, ha utolér a visszautasított golgotai szeretet? Bár itt érne utol, nem az örök kárhozatban. Tudod, mi a kárhozat? Egy örökkévalóságon keresztül éget majd a golgotai kereszt, az átszögezett két kéz, a könnyes szempár, a töviskoronás fő. 
Megbocsáthatatlan bűn visszautasítani Isten Jézus Krisztuson keresztül kereső szeretetét. 

Nagyon kérlek, meg ne tedd! Meg ne keményedjen most a szíved! 
Isten még egyszer felmutatja neked Jézust: így szerettelek! Senki nem fog elkárhozni bűneiért, de azért igen, hogy visszautasította Isten megváltó szeretetét. Nagyon bánt, ha az Isten szeretetéről szóló Ige nem érhette el a szíved. Fáj, ha nem tudtam igazán elmondani, hogy megértsd, mekkora a szeretetadósságod Istennel szemben.

Forrás

Trausch Liza "...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."

" Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért ..."

" Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."

 (Jakab 5 :16)

Jézusról úgy tesznek bizonyságot az evangélisták, hogy sokat imádkozott. Minden munkáját megelőzte az Atyával való kapcsolat. Ha neki szüksége volt erre, mennyivel inkább nekünk. Saulról (Pálról) azt olvassuk: "mert íme, imádkozik" (Ap. Csel 9,11). Vajon addig soha nem tette? Lehet úgy is imádkozni, hogy azt ne hallják a mennyben? Bizonyára úgy van, hogy a damaszkuszi úton történt találkozás után Saul már másképp könyörgött! Emlékszem életem első ilyen imájára, amelynek következtében változás történt bennem. Szeretnék ma is hittel és meggyőződéssel imádkozni testvéreimért, a megfáradtakért, a betegekért, az elveszettekért. Az imádság létszükséglete hívő életünknek: segít a győzelmes életért vívott harcban.
Milyen jó, hogy Isten nekünk adta az imádság erejét, hogy általa megváltoztassuk a világot. Az első gyülekezet imádkozó gyülekezet volt. Szaporodtak is, Isten ereje munkálkodott közöttük.

 Valaki azt mondta: "a mai gyülekezetek elszáradnak lábaikon, mert nem élnek a térdeiken".

 Testvéreim, a Szentlélek az, aki segít abban, hogy éljünk az imádság nagy erejével az Isten dicsőségére. Legyünk imádkozó emberek! 

Forrás: 

Napi áhítatból - 2011.

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok ..."

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, 

és megnyugvást adok néktek" 

(Máté 11,28)

A megváltottak nyugalmat találnak Krisztusban. Akik még nem fogadták el Krisztust Megváltójuknak, nyugalmat találnak, amint Hozzá mennek, mert Ő ígéri, hogy "megnyugvást ad". Ajándéka teljesen ingyenes, fogadjuk el örömmel, amit Ő örömmel ad. Nem kell megvásárolnunk, sem kölcsönbe vennünk: ajándék , fogadjuk el! Agyonfáraszt bennünket a becsvágy, kapzsiság, gyönyörhajhászás vagy a sok gond? Ő mindezek bilincseitől meg akar szabadítani, és nyugalmat kínál nekünk. "Meg vagyunk terhelve", méghozzá súlyosan a bűnnel, félelemmel, gondokkal, lelkiismeret-furdalással, halálfélelemmel? Ha Hozzá megyünk, Ő mindezt leveszi rólunk. Azért hordozta el bűneink nyomasztó terhét, hogy nekünk ne kelljen többé hordozni azt. Ő saját maga lett a nagy teherhordozó, hogy mindazoknak, akik súlyos terheket hordoznak, ne kelljen tovább görnyedni a hatalmas súly alatt. 

Jézus Krisztus nyugalmat ad. Ez valóság! Hiszed ezt? Kipróbálod? Most azonnal? Jöjj az Úr Jézushoz úgy, hogy adj fel minden más reménységet, csak rá gondolj, higgyél annak, amit Isten róla mond, és bízd rá magad mindenben. Ha így jössz Hozzá, mélységes lesz az a nyugalom, amit Tőle kapsz, biztos, szent és örökké tartó. Olyan nyugalom, amely elér a mennyekig, és ezt Ő már ma megadja mindazoknak, akik Hozzá jönnek.

"De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem."

"De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem." 

( Filippi 3:7 )

Azt mondják, hogy „egyik ember szemete a másiknak kincse.” Amikor David Dudley megpróbált segíteni szüleinek kitakarítani a házat a „szükségtelen elemektől”, mielőtt kisebb otthonba költöztek volna, ezt ő nagyon nehéznek találta. Gyakran begurult szülei ellenkezésén, amikor meg kellett volna válniuk olyan dolgoktól, amelyeket már évtizedek óta nem használtak. Végül David apja segített neki megérteni, hogy még a kiszolgált, haszontalan dolgok is közeli barátokhoz és fontos eseményekhez kötődtek. Felszámolni a zűrzavart számukra olyan volt, mint kidobni az életüket.

Egy lelki párhuzamot szolgáltathat az otthoni szamárfészek felszámolásával az, amikor képtelenek vagyunk kitakarítani a szívünket azoktól a hozzáállásoktól, amelyek ránk nehezednek.

Éveken át a tarsusi Saul kapaszkodott abba az „igazságba”, amit Isten törvényének való engedelmességével ért el. Származása és teljesítménye kifizetődő volt, amíg egy vakító pillanatban Jézussal nem találkozott a damaszkuszi úton (Ap.Csel. 9:1-8). Amikor szemtől szemben volt a feltámadt Megváltóval, elengedte szeretett önnön erőkifejtését, és később azt írta: 

„De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.”

 (Fi l.3:7).

Amikor a Szentlélek arra késztet minket, hogy engedjük fel öklünk szorítását bármely hozzáállásunk terén, amely megakadályozza, hogy Krisztust kövessük, valódi szabadságot találunk, ha elengedjük azt.

 ( David McCasland )

„Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon."

„Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. (…) Kiki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon. (…) Kiki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.” 

(1. Kor. 7,17a.20.24)

„Nem találom a helyem..” – szoktuk mondani. De vajon miért nem találjuk?

Az ige szerint Isten elhívott mindannyiunkat az Úr Jézus Krisztusban, de elhívott egy adott feladatra. Ezt a feladatot pedig látnunk kell. Pál apostol arról beszél, hogy az élet minden helyzetében megtalálhatjuk helyünket, hiszen Isten éppen ott akar megáldani, ahol vagy. Abban az élethelyzetben kell gyümölcsöket teremni, amelyben éppen vagyunk. Talán nem kellemesek ezek az élethelyzetek, talán éppen nyomasztóak, de ezekben is lehet Isten szerint járni.

„Ki van jelölve a helyed.” Csak sajnos mi sokszor ezt nem vesszük észre, vagy csak nem akarjuk észrevenni. És ezért van az, hogy nem találjuk helyünket. Van, akit az Úr Isten lelkipásztornak hívott el. Van, akit presbiternek, van, aki szerető édesanyának, vagy felelős családapának. Vannak féltő nagyszülők, és játékos unokák. Mindannyiunknak meg van saját személyre szabott helyünk és szerepünk ebben a világban. Nem szabad megfutamodni. Ott kell megállni a helyünket, ahová az Isten rendelt.

„A szomszéd fűje mindig zöldebb.” Az a baj, hogy amíg csak a másét nézzük, nem leszünk megelégedve a magunkéval. Amíg mások élete után sóvárgunk, sosem lesz elég jó a magunké. Nem találjuk a helyünk, mert nem felel meg elvárásainknak. Pál apostol olyan élethelyzeteket említ, amelyben voltak akkor a korinthusiak. De a mi saját élethelyzetünk? Meg vagyunk vele elégedve?

Adjon az Isten megelégedett életet, hogy meglássuk helyünket ebben a világban, szerepünket az életben, személyre szabott feladatunkat. Ne futamodjunk meg előle, hanem örömmel és megelégedéssel vállaljuk, mert Isten adta. Csak így teljesül a káté mondata: „(…) hogy így mindenki az ő tisztét és hivatását oly örömmel és készséggel töltse be, mint az angyalok a mennyben.”

Kürti Tamás, Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes

Forrás: refszatmar.eu

"De ha nem hisztek ..."

"De ha nem hisztek, nem maradtok meg ..."

( Ézsaiás 7. )

Az Úrban bízni kiváltság, ugyanakkor az egyetlen lehetőség, hogy az ember „megmaradjon”, talpon maradjon ebben a világban, és megtartasson e világon túl is. Aki emberekben bízik, az menthetetlenül csalódni fog (Zsoltárok 118,9; Mikeás 5,6). Aki azonban a hit merész, de kegyelemből fakadó döntésében az Úrra hagyatkozik, annak küld az Úr emberi eszközöket, akiken keresztül megmutatja segítő, megváltó hatalmát. Isten ugyanis mindig emberi eszközökön keresztül segít rajtunk ebben a világban, és soha nem valami elméleti, megfoghatatlan módon. Az Ő szabadítása nemcsak az üdvösségben tetten érhető, hanem ebben e világban is egészen konkrét.* Erre figyelmezteti az Ige Júda királyát, és bennünket is. A teljes szabadítás azonban abban a Fiúban adatott nekünk, akiről Ézsaiás hírt ad (10-17), akiről az egész Szentírás szól, és akinek születéséről az evangélium is így ad üzenetet (Máté 1,23). Ebben a „gyermekben” Isten egyszer és mindenkorra megmutatta, hogy velünk van. A gyermek neve ugyanis „Immánuél”, ami azt jelenti, „Velünk az Isten”!

Forrás:
Ige mellett