2018. május 26.

"Megerősítlek..."



"Megerősítlek..." 
(Ézs 41,10). 

Ha szolgálnunk vagy szenvednünk kell, összeszedjük minden erőnket, mégis úgy találjuk, hogy ez kevesebb, mint gondoltuk, és kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne. De amíg olyan ígéretünk van, mint ez a fenti Ige, amelyre valóban építhetünk, ne csüggedjünk, mert ez biztosít minket arról, hogy megkapjuk mindazt, amire szükségünk van. Isten ereje kimeríthetetlen; és ezt az erőt velünk is közölheti; és megígérte, hogy közölni is fogja. Lelkünk tápláléka, szívünk gyógyítója szeretne lenni, és így akar erőt adni nekünk. Kimondhatatlan, mennyi erőt tud adni Isten az embernek. Ha megkapjuk ezt az erőt, emberi gyöngeségünk nem akadály többé.

Emlékszünk még életünknek munkákkal és próbatételekkel terhes időszakaira, amikor olyan rendkívüli erőt nyertünk, hogy magunk is álmélkodtunk rajta? Veszély közepette tudtunk nyugodtak lenni, gyászban elcsöndesedni, rágalmazások tüzében is megállni, betegséget békén tűrni. Valóban úgy van az, hogy amikor váratlan próbatételek érnek bennünket, Isten különösen nagy erőt ad elhordozásához. Szinte kilépünk gyarló önmagunkból. A gyávák bátrak lesznek, a balgáknak bölcsesség adatik, a hallgatagok abban az órában megkapják, hogy mit kell mondjanak. Tulajdon gyöngeségem megrémít, de Isten ígérete felbátorít.

"Uram, erősíts meg engem a te ígéreted szerint!"
 (Zsolt. 119,25)

2018. május 20.

"Vegyetek Szentlelket."



"Vegyetek Szentlelket." 
( János 20: 22 )

Éppen ez volt az, amire a tanítványoknak szükségük volt. Jézus feltámadt, s az egész világ missziós terület lett. Az akkori hatalmak felsorakoztak ellenük. Tanulatlan embereknek tartották őket.
Azonban a helyen kellett tartózkodniuk, ahol megkaphatták a Szentlelket. Nem csupán a kijelölt helyen, Jeruzsálemben, hanem várakozó lelkiállapotban, hogy a Szentlélek kiáradhasson rájuk. A Lélek fentről való jövetelét várták, nem pedig valamilyen lelkesedés produkálását.
Aztán el kellett fogadniuk. Mások talán ellenálltak volna. Van, aki magyarázatra vár, s többen elmennek, hogy később talán visszajöjjenek. Ahhoz, hogy átvehessék a Szentlelket oda kellett helyezniük üres edényeiket az isteni erőforrás alá.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2018. május 14.

"Ó, Uram, Uram, te tudod!"



"Ó, Uram, Uram, te tudod!"
(Ezékiel 37:3)

Sok esetben mi sem tudunk többet mondani Ezékiel szavainál. Az, ahogyan Isten megoldást hoz arra, amit látunk, felülmúlja elképzeléseinket. A völgyben szétszóródott halott csontok egy lehetetlennek tűnő helyzetet mutatnak be. Isten azt kérdezte Ezékieltől: "Életre kelnek-e még ezek a csontok?"
Ne a körülötted fekvő halott csontokra tekints, hanem az Úrra! A menny felé irányítsd tekinteted, ahonnan születtél.
Egy másik esetben menetelés hangja hallatszik a szederfák tetején, amely a győzelem előjeléről beszél. Ne próbáld egymáshoz illeszteni a halott csontokat, az élet leheletét amúgy sem te leheled beléjük. Amikor hallatszik a szél fúvása, - mint Pünkösd napján -, életet látsz ott, ahol most halál van.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2018. május 6.

"Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta."



Boldog Anyák Napját kívánok!

"Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta."
(2. Mózes 2:9)

 Ez egy isteni megbízatás volt. Mózes édesanyjának fel kellett adnia gyermekét, belehelyezve őt egy kosárba a folyóban. De egy rendkívül csodálatos és valamelyest humoros módon Isten visszaadta őt neki - fizetséggel együtt! A szoptatás többet jelentett annál, hogy egyszerűen etesse és gondozza Mózest. Lehetőséget adott arra, hogy az izráeliták útjai szerint nőjön fel, így amikor felnőtt, felismerte az igazi hovatartozását. Azok a korai évek annyira fontosak, és mindannyiunknak, akik kisgyermeket nevelünk, fel kell ezt ismernünk. Keresztény alapot biztosítani az életre jelentheti saját törekvéseink felfüggesztését, de az Úr megtiszteli az áldozatot, amint azt keressük, hogy gyermekeinket "az Úr útjára tanítsuk".

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2018. április 6.

"Itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek."



"Itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek."
 (Róm. 13:11)

Nyilvánvalóan Pál úg y érezte, hogy a hívõk közössége, a gyülekezet elaludt. Vajon nem érvényes ez ma is? Ébredj fel és állj ki határozottan Isten Igéjének igazsága mellett!
Hirdesd az igazságot a bűnrõl, a megigazulásról és az eljövendõ ítéletrõl azoknak, akik fel akarják hígítani az evangéliumot!
Légy éber, hogy ellenállhass a gonosz hamis tanainak és mindenféle gonoszságának, a kapzsiságnak és társadalmunk romlottságának.
Ne csak mástól várd el, hogy hirdesse ezt az igazságot. Szóban és írásban, jó cselekedetekben, az elveszettekért való könyörgésben - ébredj fel eleget tenni a rád bízott felelõsségnek!
Elérkezett az idõ, amikor tenni kell valamit - terjeszd hát Krisztus fény ét a világnak abban a sötét zugában , ahol élsz!

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2018. március 10.

"Arról majd én is vallást teszek"



"Arról majd én is vallást teszek"
(Máté 10: 32)

Nem egyszerű biccentés lesz ez, hanem néven nevezés, szándékos és személyes. Amiképpen mi beszélünk Jézusról, mint Megváltónkról és Urunkról, úgy fog Jézus nyíltan vallást tenni mennyei Atyja előtt arról, hogy gyermekei vagyunk. Micsoda drága ígéret ez, amit nem szabad elmulasztani! Amikor nevünket említi, az mindig különleges esemény. Amikor azonban Jézus szólít minket a nevünkön, az üdvösséget jelent. A Pásztor ismeri a juhait, és nevükön szólítja őket. Több vagyunk egy névtelen juhnál a nyájból, egyének vagyunk, és Jézus  egyénenként, név szerint beszél rólunk Atyjának. Ha Jézus megemlíti a nevedet a mennyben, akkor beszélj te is másoknak arról, hogy Jézus a te Megváltód. Egy figyelmeztetés is elhangzik, hogy ha megtagadjuk Krisztust, ő sem fog ismerni minket. Krisztus követése nem passzív, hanem aktív ma abban, hogy Krisztusról beszélsz!

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2018. március 3.

"Jézus Krisztustól, a hű tanútól"



"Jézus Krisztustól, a hű tanútól"
(Jelenések könyve 1: 5)

Ő azért jött, hogy igazságról tanúskodjon. Ezért született. Azért jött, mert megváltásra volt szükségünk.
Közöttünk élt és járt, és addig volt itt, amíg küldetését teljesítette. A megváltást saját vérével írta. Feltámadt a halálból, hogy örökké éljen.
Jézus Krisztus ugyanaz ma is, bárkit meg tud váltani, aki hozzá jön, bárkit meg tud tartani, aki Benne bízik, az örökkévalóság útján vezetve, és helyet adva neki örök királyságában. Ő hűséges , és nekünk is annak kell lennünk.
Ő egy mellettünk szóló tanú - közbenjár értünk az Atyánál a mennyben. Tanúskodik az engesztelésről a szegek és lándzsa sebhelyeivel, amelyeket a kezén és az oldalán hordoz.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó